Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917

1917. október - Oldalszámok - 185

— 185 — I. t.-c. 115. §-a és az 1898—XIV. t.-c. 14. §-a egyformán tiltanak. Nagyobb összeg pedig az állam által nyújtott jövedelmi kiegészítés csökkenését vonná maga után, mert a jövedelmi növekedés nem az egyházközségnek önkéntes tehervállalásából, hanem bírósági Ítélet folytán állana elő s a hivatkozott t.-c. 15. §-a ez esetre nem lenne alkalmazható. A kárpótlási összeg biztosításának és évenkénti kiszolgáltatásának kötelezettsége pedig feltétlenül a zselizi egyházközség terhére lenne irandó, ha az anyásítás eszközlése s az ezzel kapcsolatos függő kérdések megoldása körül az illetékes tényezők részéről olyan, bár tagadhatatlanul jóhiszemű mulasztások, illetve téves alapon felépített intézkedések nem tétettek volna, melyek e kötelezettségnek a zselizi egyházközségre való rovását ez idő szerint lehetetlenné teszik. A tévedés abban rejlik, hogy a barsi egyházmegye, illetve annak esperese a garamvezekényi lelkészi jövedelem kártalanítását az államkincstártól várta az egyh. I. t.-c. 115. §-ának utolsó része, illetve kongrua-törvény alapján. Ezért mondja a kárpótlási összegnek a miniszter által a zselizi egyházközségtől való követelését „logikai ós jogi képtelenségnek", „tarthatatlan követelménynek" (1913 nov. 1. ehm. jkv.), elfeledvén, hogy a garamvezekényi megállapított fizetés az államkincstár szempontjából, nem el nem hárítható körülmények folytán szállott le, hanem a zselizi leányegyház nem feltétlenül szükséges anyásítása következtében, mit a miniszter, el nem hárítható s állandó természetű olyan körülménynek, melynek következtében a kiegészítés felemelése meg nem tagadható, hogy el nem fogadott, ahhoz törvény adta joga volt (1898— XIV. t.-c. 14., 15. §.). Ezért jelentette esperes, hogy „az anyásítás ügye a legszebben folyik"; ezért javasolta egyházmegyéjének a kárpótlási összeg bizto-