Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914

1914. szeptember - Oldalszámok - m02_15

— 15 — evangyéliomának felemelő isteni hatalmát, a lélek belső indításából származó imádkozás boldogító, csodálatosan éltető hatását; híveink most tapasztalják nap-nap után és örömmel szemlélik, hogy Isten ha nem tesz is csudákat a mindennapi életben, de annál többet a lelkek világában, hogy minél nagyobb körülöttünk a sötétség, annál fényesebben ragyog szeretetének munkája. Ha az emberek szivében most hatalmas lángra lobbant szent testvéries érzést fenntartjuk, gondozzuk hűen és ápoljuk féltékenyen az idők kedvezőbbre fordulta után is; ha a szivek, lelkek fogékonyságát valódi szeretettel őrizzük, fejlesztjük a jobb napokban is; ha ugyanazzal a buzgóikodással forgolódunk liiveink között, vezérelve őket tovább is hűségesen az üdvösség fejedelméhez, tanítva, serkentve szóval, tettel és példával szeretésére s követésére mindannak, ami szép, nemes, emberhez igazán méltó; szóval, ha nem tévesztjük szemünk elől azt a nagy igazságot magában rejtő figyelmeztetést : „Ne csak veszélyben légy serény, A. béke vészesebb; Melyet vág álmos népeken Gyógyíthatlan a seb" hanem azt a szerepkört, amelybe most válságos idők juttatnak, betöltjük ezután is tiszta lelkesedéssel és megnemesítő munkakedvvel: akkor nagy lelki örömmel fogjuk tapasztalni, hogy a legnagyobb rosszat is áldások forrásává tudja változtatni az isteni bölcs gondviselés s hogy akik az Urat félik, azoknak mindenek egyformán javukra válnak. Legnagyobb baj pedig az, hogy kerületünknek éppen a leggazdagabb, legtermékenyebb vidékein híveink száma nemcsak hogy nem szaporodik, hanem megdöbbentően fogy, aminek oka a legaljasabb anyagi önzésből származó egy-gyermek rendszer. Különösen kétségbeejtő az az összehasonlító kimutatás, amelyet a belsősomogyi esperes úr közöl a születésekről és halálozásokról. Ez a baj már olyan mélyen beleette magát a mi színmagyar fajhoz tartozó felekezetünk tagjaiba, hogy gyökeres gyógyításával egy