Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. június - Oldalszámok - 10

- 10 — a gyülekezetek által e czélra felajánlott segélylyel sem, amennyit az úgynevezett Entwurf kivánt, mivel nem tudott a tanároknak akkora fizetést biztosítani, amennyit az Entwurf megszabott és mivel nem vette fel a tantervébe némely tudományoknak német nyelven való tanítását. Ezen okok miatt az iskola növendékeinek más iskolákba kellett menni, hogy érvényes érettségi bizonyítványt szerezhessenek. El is mentek rendszerint Sopronba tanáraik vezetése és kísérete mellett. Ilyen helyzetben volt szeretett főiskolánk akkor, amikor főgimnáziumában tanárai: Tarczy Lajos, Bocsor István, Kerkapoly Károly, Váli Ferencz, Szilágyi József, Csepely Sándor, tehát tudomány, jellem, társadalmi tisztesség és tekintély, sőt még vagyoni viszonyaik rendezettsége tekintetében is oly kiváló férfiak voltak egyszerre és együtt, amilyenekkel méltán dicsekedhetett volna és dicsekedhetnék ma is édes hazánk bármelyik főgimnáziuma, hacsak egy-kettő működnék is benne. Főiskolánknak ez a megaláztatása én előttem már akkor és később is felháborítónak tünt fel és erős ösztönzést adott törekvésemnek egész életemre kihatólag arra, hogy ahol csak arra alkalmam nyilik, az egyházkerület és a főiskola vagyoni helyzetének erősítése érdekében mindent megtegyek, tehát közreműködjem uj jövödelmi források nyitására, viszont minden vagyoni erőnket túlhaladó költekezésnek, ami az egyházkerületi ás főiskolai pénztárak egyensúlyát megzavarhatta volna, tessék az bármilyen szépnek és kívánatosnak, ellene álljak. Ezen meggyőződéstől indíttatva működtem közre, már ifjú tanár koromtól fogva a pápai ref. tanári nyugdíjintézet megteremtésében, a kerületi kapcsolatban kötött tüzbiztositási intézmény szervezésében és fejlesztésében, a kerületi és főiskolai pénztárak szakszerű önálló szervezésében, a főgimnáziumi, kerületi és egyéb állami segélyek kieszközlésében, felemelésében, kegyes lelkű alapítók jóindulatának főiskolánk részére való megnyerésében. De ugyancsak ezen meggyőződéstől indíttatva hangoztattam mindig és hangoztatom ma is, hogy nekünk minden intézkedésünket saját viszonyaink, saját helyzetünk és saját erőforrásaink számbavételével kell megtennünk, nem pedig abból kiindulva, hogy mit tesznek, hogyan tesznek mások, mit tesz az állam? Mert ha mindig mások után indulunk, ez függésre, állandó elégiiletlenségre, sőt anyagi romlásra vezet. Mai nap már tetemes állami segélyezésben részesülnek egyházaink é» iskoláink, akkorában, aminőre az én ifjúkoromban gondolni sem mertünk és mégis sok helyen nem hogy szűnnék az elégedetlenség, hanem fokozódik, sok helyütt a pénztárak helyzete is nem hogy kedvezőbbé lenne, hanem inkább rosszabbá válik. És ennek rendszerint egy forrása van, az, hogy az emberek