Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. június - Oldalszámok - 22

— 22 — hivatal és korra nézve legidősebb esperesnek és Isten jóságos kegyelméből a rendes lelkészi pályán már 46 évet eltöltött rendes lelkésznek jutott a kiváló szerencse, hogy a mai örömünnepélyen esperestársaim és lelkésztestvéreim szivből származó üdvözlését és jókivánatait, igaz és mély tisztelet s szeretettel tolmácsoljam. Nem fogom Főtiszteletüségednek mindnyájunk által ismert szerénységét azzal sérteni, hogy sok és nagy érdemeit, melyeket eddig megfutott pályáján szerzett, egyenként felsoroljam. Hiszen mindenki előtt ismeretesek, láthatók, tudottak s előttem már felsorolva lettek azok. Pedig az erre hivatottak között én lehetnék egyik, ezen érdemek felsorolására legilletékesebb, mint aki közelebbi környezetében Főtiszteletüséged hivataloskodása kezdetétől, 40 év óta szemléltem s gyakran megbámultam kimagasló lelki tehetségeit, vasszorgalmát s az egyházi és polgári ügyek terén tanúsított bölcs és fáradhatlan munkásságát. Ámde, ha ezen érdemek elősorolásának nagy munkájába nem bocsátkozom is, még sem tehetem, hogy fel ne említsem azt, miszerint ezen sok és nagy érdemek azok, melyeknek megismerése és méltánylása szülte azt a bizalmat, melylyel egyházkerületünk közönsége, a nagyon szép és fontos püspöki méltóságra emelte, nekünk vezérünkké, példányképünkké tette. És különösen hangsúlyoznom kell: hogy Főtiszteletüséged ezen fontos és méltóságos állásában, nemcsak magának, hanem nekünk, egyházkerületünknek, sőt az egész magyar ref. egyháznak is, oly sok hasznot, oly sok fényt és dicsőséget szerzett. Azt mondja egyik jeles irónk: „Későn érik a dicsőség gyümölcse, élő le nem szakithatja". Ez a mondás nem látszik előttem abszolút helyesnek és igaznak. Mert ime Főtiszteletü Méltóságod számára nem érett oly későn a dicsőség gyümölcse, hogy abból életében ne szakíthatott volna. Tanúsítják ezt: a mai jubiláris ünnepély, melyet érdemetlennek nem szoktak rendezni; a legnagyobb királyi kitüntetés, melyet érdemetlennek nem szoktak adni; és tanúsítja az is, hogy Főtiszteletüséged azon püspökeink egyike, ki, mint a legnagyobb törvényhozó testület, a magyar főrendiháznak is egyik jelesebb tagja, a magyar ref. egyháznak és kedves hazánknak s nemzetünknek, a legmagasabb körökben is, hasznos szolgálatokat tett és tesz s fényes dicsőséget szerez. Én, valamint esperes- és lelkésztársaim is, arról vagyunk meggyőződve és szeretjük hinni, hogy a dicsőségnek eddig le nem szakasztott gyümölcseiből sok van még hátra Főtiszteletüséged számára. Ugyanazért mi arra kérjük a mindenható Istent, hogy a dicsőség időnként érendő gyümölcseiből Főtiszteletüséged minél többet és minél tovább szedhessen. S midőn ezen ünnepélyes alkalommal Ígéretet és fogadást teszünk, hogy Főtiszteletü Méltósá-