Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. június - Oldalszámok - 14

— 14 — hanem mostani diszes helyére építtessék, az azt ellenző nagy többséggel szembeszállottunk. Ő mellénk állott nagy tekintélyével és egy szavával megfordítván az egyházkerületi közgyűlés közvéleményét, lehetővé tette, hogy főiskolánk századokra szóló épülete méltó helyet nyerjen ott, ahol most áll, egyike legyen az ország legszebb és legsikerültebb iskolai épületeinek. Mikor a jövendő fejlődés mérvét előre látva, mint püspök indítványoztam az egyházkerületi közgyűlésen és a feltételeket is jó reménységgel előkészítettem, hogy vegyük meg a főiskolai telek mellett levő Bráder-házat és telket és ezen indítványom még legjobb barátaimnál is ellenzésre talált s a felszólalásokból előre látható volt, hogy indítványom el fog bukni, ő a maga ismert egyszerűségével csak annyit mondott: tisztelt közgyűlés, a püspök óhajtja a telek megvételét, ő több felelősséget visel ezért a jövendő előtt, mint mi mindnyájan, ne tessék tehát a megvételt ellenezni. Ennek a néhány szónak lett következése, hogy a telket megvettük és ennek köszönhetjük, hogy mai nőnöveldénk kedvező elhelyezése a legnagyobb dicséretet érdemelte ki mindazok részéről, akik azt eddig hivatalos kiküldetésben vagy érdeklődésből meglátogatták és méltó dicsekedésül szolgál egész egyházkerületünknek. Bárhova fordultam, bármit kezdeményeztem, hogy egyházkerületünk, egyházaink, tanintézeteink, vagy egyetemes ref. egyházunk ügyét valamivel előbbre vigyem, az én gyenge szavaimnak mindaddig, amig az isteni kegyelem őt éltette, az ő jóakarata és tekintélye adta meg a kellő nyomatékot, az ő bölcseségében, jóakaratában, anyaszentegyházunk iránti felülmúlhatatlan hűségében éreztem én magam felett lebegni az isteni gondviselés áldó kegyelmét, amelybe mindig bizodalmamat, bátorságomat, a siker reményét helyheztettem. Ami sikert elérhettem, azért az elismerés legnagyobb része nem engem illet, hanem illeti a magyar ref. egyháznak hosszú időn keresztül legnagyobb alakját, egyházkerületünk kálvinista erényekben gazdag boldogult főgondnokát, Tisza Kálmánt, akinek köszönhetjük, hogy dunántuli ref. egyházkerületünk a többi, nálánál lélekszámban, vagyonban erősebb ref. egyházkerületek között helyét minden vonatkozásban becsülettel megállotta. De illeti az elismerés másik tetemes része azért a sikerért, ami külső látszat szerint az én nevemhez fűződik, azokat a buzgó főgondnokokat: néhai Hegedűs Sándor és gróf Tisza István urakat, akik mint méltó utódok egymás után az ő nyomába léptek és anyaszentegyházunkhoz való hűségüket és törhetlen ragaszkodásukat ugy lelkiismeretes szolgálataikkal, mint áldozatkészségükkel bebizonyították. Illeti az elismerés Darányi Ignácz tiszteletbeli főiskolai gondnok urat, aki állását nem tekinti tiszteletbelinek, hanem egyike a leg-