Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908

1908. szeptember - Oldalszámok - 6

Egyesítsük először saját egyházunk erejét. És itt méltóztassanak nekem megengedni, lehetetlen bizonyos elszomorodással nem utalnom arra a jelenségre, hogy éppen akkor, amidőn mindjobban és jobban kezdjük a kívülről újból ránk nehezedő nyomást érezni, éppen akkor, amidőn talán napról-napra világosabban kezd meglátszani, minő hatalmas ellenfelek támadásainak vagyunk kitéve, éppen akkor látjuk ismét az egyenetlenség, a torzsalkodás, az elégedetlenség, az izgatás káros, veszélyes jelenségeit hiveink között mindjobban elterjedni. És engedjék meg nekem azt a kérdést: vájjon csakugyan szolgálatot teszünk-e egyházunknak akkor, ha személyi és tárgyi kérdésekben a visszavonásnak, az egyenetlenségnek, az izgalomnak, az elégedetlenségnek a magvát hintjük el, ahelyett, hogy egyesülni igyekeznénk és összes erőinket egyesítve, vállvetve igyekeznénk megküzdeni ellenségeinkkel? Én bizonyára nemcsak nem vagyok türelmetlen a kritika iránt, sőt a szabadság éltető elemének tartom a vitatkozást, a kritikát, a vélemények teljesen szabad megnyilvánulását, de méltóztassanak nekem megengedni : törvény, törvényes rendelkezések, törvényes hatóságok intézkedései, eljárásai olyan modorban, olyan hangon, olyan szellemben tétetnek sokszor kritika tárgyává, hogy valóban elszomorodva kell magamtól kérdeznem: hát mi egy szellemi anarkia örvényébe akarunk elsülyedni épen most, amidőn egy katonailag fegyelmezett és szervezett ellenfél támadásaival kell megküzdenünk ? Főtiszteletü Közgyűlés! A szabadság abban rejlik, hogy részt vegyünk a törvények megalkotásában és az önkormányzat terén résztvegyünk a törvények alkalmazásában is ; de azután a saját közreműködésünkkel alkotott és alkalmazott törvényt tisztelnünk kell, mert saját magunkat becsüljük meg és saját erőinket fokozzuk és juttatjuk érvényre, ha meghajlunk az igy megalkotott törvények és törvényes intézkedések előtt. És ismétlem, mindnyájunknak, akik látjuk a veszélyeket, amelyekkel szemben állunk, akik érezzük, hogy e veszélyekkel szemben kellőleg szervezett, kellő lelki egységben egyesült protestántizmus állhatja meg sikerrel a helyét: mindnyájunknak kötelességünk őrködni afelett, hogy ez a szellemi anarkia, amelyre bátor voltam ráutalni, el ne harapózzék közöttünk, hogy a törvény és a törvényes hatóság iránti köteles tisztelet hiveink lelkében további megingást ne szenvedjen. De a magunk erején kivül szükségünk van — amint szükségünk volt a múltban — az egész szabadságszerető, felvilágosodott magyar társadalom erejére is. Ezt az erőt nem szabad eltaszítanunk magunktól és nem szabad megengednünk, hogy félreértéseknek ügyesen felszitása által ezt az erőt elidegenitsék mitőlünk. Bárminő provokáczióknak is nem szabad bennünket arra inditaniok, hogy mi is oly térre lépjünk, ahol legalább is abban a szinben tűnhetnék fel a mi eljárásunk, mintha bennünket is a felekezeti türelmetlenség, a felekezeti elfogultság vezetne. Azt a napnál világosabb tényt, hogy a magyar protestántizmus ügye benső, elválaszthatatlan szolidaritásban van a