Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. április-május - Oldalszámok - 12

— 12 — mes ref. egyházban millióknak gondját kell felvenni az egyházkerületi főgondnoknak, nem hatalmi szóval, nem parancsosztogató rendelkezéssel, hanem jóakarattal és szeretettel, hogy az egyes gyülekezetek és az egész egyház híveinek lelki szükségletei minél nagyobb mértékben és tökéletesebb módon kielégíttessenek, az ehhez szükséges szellemi és anyagi erők és eszközök a lehetőség határai között, még a legelhagyatottabb helyen is a híveknek rendelkezésére álljanak. Erre a nagyfontosságú főgondnoki állásra hivta el Nagyméltóságodat a dunántuli ev. ref. egyházkerület közbizalma oly csaknem egyhangú megnyilatkozással, aminő csak nagy ritkán fordul elő egész ref. egyházunk történetében, elhívta Nagyméltóságodat akkor, amidőn Nagyméltóságod egyházi magas állásába nem hozhatott magával sem világi hatalmat, sem külső fényt és tekintélyt, amelyekért az emberek nagy tömege sokszor még az érdemetlenek előtt is hódolni szokott, hanem hozta ez állásba csupán saját egyéniségének kiváló szellemi és jellembeli tulajdonait, amelyeket sem az irigység, sem a hatalom Nagyméltóságodtól el nem vehet. De épen ezeket a kiváló szellemi és jellembeli tulajdonokat ismerte fel értékeseknek, nagybecsüeknek Nagyméltóságodban ezen mi dunántuli ref. egyházkerületünk. Sokan voltak bizonynyal különösen a távolabb állók közül, akik érthetetlennek találták, hogy épen a jelenlegi társadalmi helyzet és közviszonyok között nyilatkozott meg Nagyméltóságod iránt ily fényesen a közbizalom, pedig én azt egészen természetesnek találtam, egyrészről azért, mivel azok, akik e megtiszteltetésre saját egyházkerületünkből szintén joggal és méltán számitbattak volna, Nagyméltóságod kiválósága és magas érdemei előtt önként meghajolva, örömmel vonultak vissza a versenytérről, másrészről azért, mert amidőn azt tapasztaltuk, hogy Nagyméltóságodnak sokan olyan téren, amelyen e hazában valláskülönbséget ismerni nem volna szabad, bár fényes tehetségeit elismerték, erős kálvinistaságát kifogásolták, nekünk, akikre nézve meg a választásnál egyedül ezen tulajdonság lehetett helyes felfogás szerint az irányadó, meg kellett azt, bármiként gondolkodjunk különben, tisztelnünk és becsülnünk. Igenis, mi dicsekedéssel valljuk be, hogy mi minden mástól eltekintve felismertük Nagyméltóságodban azt az erös kálvinista gondolkodást és jellemet, amely kerül minden tettetést, képmutatást és ámítást, nyilt és őszinte mindenki irányában, amelynek talán az