Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907
1907. szeptember - Oldalszámok - 6
— 6 — bocsássák meg a triviális kifejezést — jó üzletet csinál. Ennek konstatálásánál azonban nem szabad megállanunk, hanem, hogy helyesen Ítéljük meg a helyzetet, alkalmaznunk kell arra ama másik szempontot is: megvan-e lelkészi karunknak e jó üzlet megkötéséhez a szükséges anyagi ereje, képes-e elviselni jelenleg azt a terhet, amelynek csak későbbi jövőben fogja élvezni gyümölcseit? És ebből a szempontból nézve a dolgot, nem zárkózhatunk el ama sajnálatos igazság elöl, hogy a lelkészi kar vállaira háramló befizetési kötelezettség súlyos helyzetet teremt reá nézve; hiszen ezért szerettük volna más alapon rendezni a nyugdíjazás ügyét, ezért sajnálom, hogy a zsinatnak épen lelkészi karunk nyomása alatt másként kellett határozni. De ezen tul vagyunk; az adott helyzettel számolnunk kell s az adott alapon kell fontolóra vennünk, hogy a létező bajok enyhítésére mit tehetünk. Főtiszt. Egyházker. Közgyűlés! Erkölcsi és pénzügyi lehetetlenségnek tartanám ez intézmény felállításának elhalasztását. Erkölcsi lehetetlenség volna, mert mély csorbát ütne egyházunk tekintélyén, ha megvalósítás előtt felfüggesztenek végrehajtását egy oly törvénynek, amelyet hosszas tárgyalások és nyilvános viták után, az államtól kieszközölt lényeges dotáczíóra alapítva, csak az imént hoztunk létre és mert a nyugdíjigény kérdésének megoldását sürgős egyházi közérdek követeli. De pénzügyi lehetetlenség is volna az, mert — és erre a szempontra nagyon kérem egész figyelmüket — a nyugdíjintézet felállítása egyetemes gyámintézetünk megmentésének nélkülözhetetlen alapfeltétele. Tudjuk mindnyájan, hogy ez intézet számítási alapjaira ráczáfolt az élet, hogy azoknak terhei az eredetileg alapul vett bevételeket már is messze túlhaladják s a felmerült és évről-évre rohamosan növekvő hiányokat a közalap rendkívüli megterhelésével lehetett eddig is ideig-óráig áthidalni. Itt azonban elértünk a lehetőség véghatáráig s ha fel nem használhatjuk e czélra a nyugdíjintézetben rejlő erőforrásokat, ugy a legközelebbi jövőben redukálnunk kellene a — fájdalom, ugy is olyan szűkmarkú — gyámoldai segélyt. Fel kell tehát a nyugdíjintézetet állítanunk késedelem nélkül s arra kell irányoznunk egész figyelmünket, hogy ahol az intézmény veszélyeztetése nélkül lehet, enyhítsünk annak terhes rendelkezésein és a végrehajtás során kiküszöböljük a legjobban fájó élességeket. Mindazon javaslatok, amelyeket ezen szempontról hallottam, a leggondosabb megfontolást igénylik. Biztosithatom a főtiszt, közgyűlést, hogy senki nálam nagyobb ügyszeretettel nem foglalkozhatik e feladattal és reménylem, hogy — kivált ha az egyházi középhatóságok a rendelkezésükre álló kisebb-nagyobb pénzforrásokkal segítségére jönnek a lelkészi karnak — sikerülni fog elviselhetővé tenni a mindig súlyos terhet s helyreállítani a lelkek annyira szükséges megnyugvását és békéjét. Másik, e kérdéssel egyenrangú nagy kérdésünk az adóreform végrehajtása. Tárgysorozatunk rendén inkább csak egyes mellékes vonatkozásaiban kerül ez napirendre; annak mai stádiumában az egyházak és egyházmegyék szerveire háritja az a legnagyobb feladatokat.