Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. szeptember - Oldalszámok - 7

— T — Nem kívánok e kérdésnél hosszasan immorálni, de egy momentumára annak fel kell hívnom az egyházkerület lelkészi karának figyelmét. Amint előhaladunk az előmunkálatok terén, ébred öntudatára lelkészi karunk azon körülménynek, hogy a törvényben előirt normális adókulcs étetbeléptetése és ezzel kapcsolatban a jelenlegi terményekbeni szolgáltatások pénzre átváltoztatása mélyen érinti a lelkészi illetményeket s hogy kongruás egyházakban, a kongrua megállapítása alkalmával eszközölt becslés lényeges komplikácziókat okoz. Nem kívánom részletezni, miért; egy kis gondolkozás mindnyájunkat rávezethet arra, hogy kongruás egyházban más átszámítási alapra, mint amely a kongrua megállapításakor alkalmaztatott, nem helyezkedhetünk, amiből önként folyik, hogy legalább számos egyházban a lelkész nagyon fontos érdeke, hogy dijlevelének pénzre való átszámítását elkerülje. És erre van is mód, Főtiszt. Közgyűlés, hiszen nem kerülte el ez a körülmény a mi figyelmünket és amidőn épen mélyen t. elnöktársam kezdeményezésére az u. n. vagylagos kulcsot megengedő rendelkezést vettük fel a törvénybe, egyenesen ez a szempont vezetett bennünket. Olvastam kételyeket az iránt, vájjon a vagylagos kulcs a terménybeli szolgáltatások fenntartását megengedi-e? Hogyne engedné meg? Természetesen megengedi. £ rendelkezés alapján lehetséges mindenféle adórendszer, pénzbeli, terménybeli, vagy vegyes, csak két kritériumnak feleljen az meg: a hivek összes adóterhe üsse meg azt az összeget, amelynek a normál adókulcs elfogadása esetén be kellene folynia és a szegényebb sorsú hívekre ne hárítson ez adókulcs a normális adókulcsnál nagyobb terheket. Nem mondom, hogy könnyű a kérdés ilyetén megoldása, de a lehetőséget a törvény megadja reá s a kérdésnek épen lelkészi karunkra nézve eminens fontossága megérdemli, hogy ne sajnáljuk a fáradságot, melylyel annak ilyetén megoldása jár. Ezek után, Főtiszt. Közgyűlés, csak egy kérdést kell még érintenem, mielőtt bezárnám már is hosszura nyúlt beszédemet; egy oly kérdést, mely nincs felvéve tárgysorozatunkba, de aktuális fontossággal bir egyházi közéletünkben. s amelylyel szemben ugy érzem, hogy kötelességmulasztás volna a hallgatás. Azt a mozgalmat értem, amely az országos lelkészi egyesület megalakulásában jutott kifejezésre. Főtiszt. Közgyűlés! Én nem vonom kétségbe azt, sőt egyenesen bizom abban, hogy a legtisztább szándék s a legnemesebb intenczió vezeti a mozgalom részeseinek nagy többségét. És sok minden bajunk, a bennünk és körülöttünk forrongó kétely és ellentét láttára igen jól megértem azt a vágyat, amely arra indította lelkészi karunk számos tagját, hogy valami uj, eddig ki nem próbált módon erősítsék magukat a küzdelemben. Nem tagadhatom, nem minden kétely és aggodalom nélkül szemléltem a mozgalmat. Mindenekelőtt bevallom őszintén, fáj nekem a lelkészi karnak a világi elemtől való elzárkózása. Én abban a felfogásban nőttem fel, csontosodtam meg és nem is fogom soha levetkőzni, hogy az egyetemes papság nem puszta frázis,