Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1905

1905. szeptember - Oldalszámok - 5

- 5 — bizonyítják. Ebből én ez alkalommal nem vonhatok egyebet tanuságképen ki, minthogy daczára annak, hogy kulturális nemzeti feladatainknál fogva teljes mértékben igényt tarthatunk, sőt jogot formálhatunk az állam minden e tekintetben való támogatására, ezt az igényt és ezt a jogot fenntartani és érvényesíteni kötelességünk is; azonban autonómiánk és haladásunk érdekében föltétlenül szükséges, hogy erre igazán csak akkor számítsunk, mikor az már teljes mértékben a markunkban van, mert nem lehet kétségünk s haboznunk afelől, hogy eddigi szomorú tapasztalataink úgyszólván kötelességünkké teszik, hogy sperativumokra egyházi életünkben ne szorítkozzunk és ezt annyira aktuálisnak tartom ez alkalommal, hogy én azt hiszem, ezt az igénytelen megjegyzésemet érvényesíteni kell a közelebb előadandó tárgysorozat folyamán is több pontra, ami azt bizonyítja, hogy tulajdonképen lehet bizni az emberek jóakaratában, az állam támogatásában, mindenek felett pedig Isten kegyelmében; azonban ott, ahol életünk folyásáról, egyházunknak anyagi és autonóm kérdéseiről van szó, mégis csak legbiztosabban önmagunkban. És ugy kell berendezkednünk, hogy jó vagy rossz idők következzenek be, egyházunk intakté a maga erejének kulturális, valláserkölcsi kifejlesztésével feltétlenül feladatának magaslatán álljon és annak megfelelni képes legyen. A másik, amit szomorúan tapasztalunk, az, ami szintén összefügg a politikai események káros befolyásával, hogy az az eszme, amit a protestantizmus pártkülönbség nélkül elfogadott, s amely már kormányprogrammá is lett: az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtása, habár fokozatosan és méltányosan a történelmi fejlemények minden tekintetbe vétele daczára is, még abban a szerény mértékben sem biztosíttatott, amelynek ez az egyházkerület először adott kifejezést. Ebből nem az következik, hogy e téren igényeinkről, jogainkról lemondjunk, hanem, hogy e mellett szilárdan és a politikai fejleményekre való tekintet nélkül feltétlenül megmaradjunk, ebben egyek vagyunk, ebben egyetértünk és dolgozásunkban, munkásságunkban, működésűnkben, azt hiszem, hogy minél szilárdabbak vagyunk e tekintetben és minél elfogulatlanabbul végezzük feladatunkat, annál biztosabban fogunk czélt érni, kivált, hogyha semmiféle túlzásra, részrehajlásra magunkat e téren sem ragadtatjuk. De egy igen érdekes és a fötiszteletü egyházkerület figyelmére nagyon méltó jelen-