Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1893
1893. szeptember - Oldalszámok - m01_21
XXI mely összeg Korencsa javára részben a b.-somogyi e. m. pénztárában, részben a komárom-vidéki takarékpénztárban kamatoz f. évi július 1-je óta. Kérem a föt. egyh. kerületi közgyűlést, hogy a főt. Konvent f. évi közgyűlésén 55. jk. sz. a. hozott, s a j.-könyv 81-ik lapján olvasható határozatnak eleget teendő, az általam csatolt kimutatást terjessze fel a főt. konvent legközelebbi közgyűlésére; de terjessze fel egyúttal ugy nt. Körmendy Sándor, mint Begedy István uraknak az általuk kezelt összes missiói pénzek kezeléséről beadott s a kerület által már helybe is hagyott számadásait is, melyek okmányainak kiegészitése végett felhivandó lenne a nt. egyh. megyei Elnökség, hogy ugy a Pisaniczai, mint a Korencsai telekvótelnek igazolása végett küldje be mielőbb a püspöki hivatalhoz a pisaniczai és Korencsai adás-vevósi szerződóst, mert ezekből fog kitűnni, hogy Pisaniczán csakugyan 600 frt, s Korencsán 370 frt lett telekvételre forditva. A főt. Conventet pedig arra kell kérni, hogy miután az évi 150 frt fizetés tanitó fizetésre nem elég, a még ki nem adott tőkéket s ezeknek időközi kamatait — melyek együttesen 1415 frt 72 krt tesznek ki, engedje a korencsai tanitó haszonélvezetébe bocsátandó telek vételre fordíttatni, mert a telek jövedelme s az évi 150 frt conventi segély teszi lehetővé, hogy az ugy nemzetiségi, mint felekezeti érdekeink megóvása szempontjából oly fontos korencsai tanítói állomás kellő szakképzettséggel biró, s a reá váró nagy és nehéz feladatot megoldani is tudó tanítóval töltessék be. Házasóletre léphetóst gátló akadály alól felmentést nyertek a kultuszminisztériumtól: marczelházi Keszegh Ferencz ós Czékus Erzsóbeth 10 frt, Szentpóteri Gere Lőrincz ós Kovács Ilona 10 frt; deáki Jónás Jenő ós Tok Irón 20 frt, révkomáromi P. Nagy Sándor ós Dely Juliánná 10 frt fölmentvényi dij fizetésére kötelezettség mellett. A fölmentvónyi dijakat a felek sohasem a püspöki, hanem mindig az illetékes esperesi hivatal közvetítésével és utján szolgáltatják be a lelkószgyámoldai pénztárba. Ugyanazért hibás az 1892. évi szeptemberi e. k. gyűlés j.-könyvének 168. ós 169. pontja, mely