Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1892

1892. szeptember - Oldalszámok - _6

— 6 — protestáns egyháznak autonómiája, önrendelkezési joga. — Ezen erőd ellen intézett í'ohamot, ezt akarta ledönteni az absolut hatalom. Nem is számított a passiv ellenállásnak lehetőségére. S a mit nem tartott lehetőnek, az megtörtént. — A reformátusoknak, kik két milliónál s az ágostai hitv. evangélikusoknak, kik egy milliónál több lelket számitanak a magyar hazában, vezérférfiai: báró Vay Miklós, gróf Lónyay Menyhért, Tisza Kálmán, Zsedényi Ede, Máday stb. sorakoztak s a vészekkel férfiasan szembe nézve álltak ki a magyar alkotmány még fennálló ép erődének: a magyar Sión fenyegetett autonómiájának védelmére. — Nem testi, hanem lelki fegyverekkel, kizárólag Gsakis a szellem hatalmával léptek föl és megvédelmezték a fenyegetett erődöt, kitéve magokat a hatalom üldözésének, a vagyon, rang és egyéni szabadság elvesztése lehetőségének. Az igazság mellvasába öltözötten léptek a védelem terére s az erkölcsi erő elől kénytelen volt viszsza vonulni az anyagi erőnek minden eszköze fölött rendelkező hatalom. Vérnélküli, de annál dicsőbb és fényesebb, a haza sorsára is kiható, nemzetünk életében is forduló pontot képző, uj korszakot nyitó volt ez a győzelem. Mint már olyan sokszor, ugy akkor is a protestantismusban rejlő morális erő, a szabadságnak áldozathozataltól vissza nem riadó szelleme tört utat a nemzetnek az újjászületéshez, elvesztett alkotmányának visszásáé rezhetéséhez. Hálásan ismerjük el, hogy ezt a harczot — a levert nemzet egy kis töredékének a leverő hatalom ellen egyenlőtlen erőkkel vivott, de hősies harrczát — rokonszenvükkel kisérték, támogatták róm. katholikus testvéreink is s mi — a kik ezt a nehéz harczot megharczoltuk, — Bartakovics Béla egri érseknek s az akkori Clérus hozzá hasonlóan hazafias szellemtől s érzelemtől vezérelt tagjainak érdemeit följegyeztük egyháztörténelmünknek azon fényes lapjára, mely ama nagy napoknak emlékét örökiti meg. — Szép és emlékezetes napok voltak azok, az összes magyarság együtt érzésének, egy czél felé törekvésének szép napjai. A nemzetre borult sötét éjszakát az összetartásnak ragyogó fénye világitotta be. Nem az az exelusiv felekezeties irány uralkodott akkor, amelylyel ma, fájdalom, lépten-nyomon találkozunk. Akkor (1)