Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1876
1876. június - Oldalszámok - 19
19 megfelelőleg leendő átalakítását. A gyűjtő ívnek szerkesztésével a superintendensi hivatal bízatott meg. Az adakozásra felhívó superintendensi levelet fogalmaztam s van szerencsém azt j' alá ide zárttan bemutatni. Ha e felhívás a ft. e. ker. gyűlésnek helyeslésével találkozik, azon esetben méltóztassék annak mielőbb leendő kinyomatása iránt intézkedni, s egyúttal a nt. esperes urakat ismételten fölhívni, közöljék mielőbb a superintendensi hivatallal a protestáns iskolaügy s különösen e. kerületünk főiskolája iránt meleg érdekeltséggel viseltető azon honfitársainknak neveit, lakhelyét, utópostáját és cimét, kikhez gyűjtő ívek siker reményével küldhetők. Az időknek viharos járása megnehezedett ugyan hazánk felett, egymást érték a természeti csapások, terméketlen évek, az időjárásnak mostohasága, most a szárazság, majd a vizáradások, a gyakori fagyok csapásai és a sok tűzvész ha nem is az áldozatkészséget, de azt az anyagi erőt. mely nagyobb mérvű áldozathozatalra képesíti a szent ügyért lelkesedni tudókat — megfogyasztotta, s én még is hiszem, hogy mikor arról van szó: fenntartassék-e e. kerületünknek főiskolája — melyet őseinknek vallásos buzgósága. szent lelkesedése, haza és nemzetszeretete szinte nehéz — válságos időkben és semmi áldozattól vissza nem riadva teremtett... föntartassék-e csorbítatlan épségben, s a még hiányzó alkatrészekkel kiegészítve ?... akkor a fölemelt áldozati oltár nem fog elhagyatottan maradni, a szegények fillérei összetalálkoznak ott a gazdagok nagyobb adományaival, igazolva azt. hogy nem halt ki belőlünk, él még mi bennünk is őseinknek egyházuk, iskoláik, hazájok és nemzetök iránti lángoló szeretete, áldozatkészsége, vettük mi is a pünkösti szent léleknek nagy és dicső elhatározásokra lángoltató áldozathozatalra felbuzdító, föllelkesítő mennyei tüzét. Én részemről főiskolánknak csorbítatlan épségben fönntartását a protestáns egyházra nézve életkérdésnek tekintem, a hiányzó praeparandia fölállítását elodázhatlan szükségességnek tartom, bármelyik létező alkatrészének, s így a jogacadémiának is megszűnése veszteség s igen is érezhető veszteség lenne, még pedig nemcsak egyházi, hanem specifice magyar — és e mellett közszabadsági szempontból is. Középtanodánknak és főiskolánknak a törvény által követelt magaslatra fölemelése. e főiskola minden alkatrészének, s így a jogacadémiának ujabb és ujabb áldozathozatallal bár. de fönntartása és fokozatos fejlesztése jelentékeny áldozathozatalt követel tőlünk. S ezen áldozatot meg kell hoznunk, ha élni akarunk. ha a protestáns egyházat lassú sorvadásnak, s ezt betetőző bizonyos halálnak kitenni nem akarjuk. A protestantismus épen a szellemerőnek fejlesztése, a fölvilágosodás terjesztése, az iskoláknak előteremtése s virágzóvá télele által nyert világtörténelmi jelentőséget. Ereje jól berendezett, kellő tanerőkkel ellátott. a szabadság szent lelke által áthatott, ugy a kasztérdekektöl, mint a változó kormányokkal változó s gyakran a felvilágosodásnak, előrehaladásnak és jól ér3*