Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1874

1874. szeptember - Oldalszámok - 5

5 szükségesnek látom jelezni az irányt a melyben haladni fogok s azon főelveket — melyek hivatalos működésemben vezérelni fognak. Mint eddig barátja s védelmezője voltam a protestántismus éltető elemét képező szabad vizsgálódásnak s nyomozódásnak — jövőre is barátja s védelmezője leendek. Mint protestáns superintendens magasra emeltten viendem előre a haladás lobogóját, mint oly signumot, melyben és mely alatt a protestántismus győzni fog. A stabilismus álláspontja nem protestansi. A haladás lobogóját elejtve— létjogosultságunkat vesztenők el, aláhullanánk azon magaslatról, melyre mint a gondolat és lélekismeret szabadságának bajnokai küzdöttük fel magunkat. A megállapodás egy értelmű a visszaeséssel, mert a ki megszűnt haladni —elmarad az s a haladók által túlszárnyaltatik. De a haladásnak észszerűnek keresztyéninek s bibliai alapon járónak kell lennie. A célt — mely felé tartanunk, s az irányt — melyben előhaladnunk kell, a józan ész és az evangelium jelölik ki. A szabadság nem korlátlanság, korláta s egyúttal biztosítéka is annak a rend. A haladás csak akkor valódi, ha észszerüleg — óvatosan — a hely, idő s körülmények tekintetbe vételével történik az. A rohanó gyakran elbukik s előre haladás helyett mögöttük marad azoknak, kik lassan járnak s épen azért tovább érnek. Óvatosan — keresztyéni irányban s evangeliumi alapon kell folytonosan előre haladnunk. Mig a túltáborban növelik az éji sötétet, legyünk mi ragyogó nap, mely áldva hat s éltető meleget és világosságot áraszt, Mig a túltáborban megkötik a haladás kerekeit, mi oldozzuk el a kötelékeket , melyek gátolják az észszerű előhaladást. Mig a túltáborban centralisálnak s a centralisáló hatalom fejét földi istenné emelik föl, mi decentralisátio által biztosítsuk a szabadságot s tegyük lehetetlenné a gyarló embernek istenítésct. Mig a túltáborban átokvillámokat szórnak s elátkozzák az előre haladott emberi szellem teremtő — alkotó erejének vívmányait, mi ismerjük föl a folytonos fejlődésben s előhaladásban levő emberi szellem vívmányaiban a magát folytonosan kijelentő istenséget, ragyogtassuk föl e vívmányokat az evangelium fényében s tegyük közkincseivé az embervilágnak, hogy megáldassék azokban és azok által. A túltáborban uralgó föltétlen tekintély elvének megdöntésével tegyük uralkodóvá az egyéni szabadságot, biztosítsuk a subiectivitás protestáns szellemét. Mig a túltáborban föltétlen hitet és engedelmességet követelnek, mi sorakozzunk a valódi — a nagy és nemes teltekben megdicsőülő s épen ezért élő hitnek szent lobogója alá, mely hitnek sinórmértéke a józan ész és szentírás. E sinórmértékre ügyelés biztosit a felöl, hogy irányt nem tévesztünk, a keresztyéni alapról nem térünk le, megtartjuk azt az alapot — mely egyszer vettetett, s melyen kivül más alapot senki nem vethet, mely alap a Jézus Krisztus ; biztosít a felöl, hogy a hitetlenség Scylláját s a vakhit Charybdiszét szerencsésen kikerülve fogunk előre haladni. Az igy értelmezett haladás jogosult, s nem csak lehető, hanem szükséges* is,