Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1872

1872. október - Oldalszámok - 13

13 Ezen véleményes jelenlés minden pontjaiban helyeseltetvén elfogadtatott s határozattá e­melletett. — Az összes periratoknak elintézés végett a b. somogyi egyházmegyéhez leendő Yissza küldése megrendeltetett. 149. Ugyan azon jkönyv 98. sz. alatti pontjában Verbai János magyar ladi tanitó urnák, az illetékes egyházmegyei hatósága mellőzése miatt vissza utasított, s a b. somogyi egyházmegye által ujolag fölterjesztett folyamodványa ügyében a kimerítő jelentés elkészítésével szintén Kőrössy Sándor jogtanár ur bízatott meg, ki azonban az előző ponlbar. érinteti körülményei folytán ezen megbízatásnak sem tehetett eleget, s az ez ügyben teendő véleményezésre püspök ur ugyan csak Fekele János világi aljegyző urat kérte föl, ki is a következőkben terjeszti be véleményes jelentését: ,.Átnézvén Verbai János m. ladi tanítónak a b. somogyi egyházmegyének múlt 1871 —ik évi sept. 7-én Kadarkuton tartolt törvényszéki iilési jkönyv 5-ik pontja alatt foglalt ilélete elleni felebbezését, melyben a reá lerhül rótt 25 ft. megfizetése alól mint szegénysorsú laniló magát felmentetni, — utó iratában pedig Vikár János ur m. ladi lelkész állal rajla elkövetett becsület sértésért elégtételt adatni kér, a főt. egyház­kerületnek múlt évi okt. 17 — 19 napjain Pápán tartott közgyűlési jegyzőkönyvének 279. sz. alatti végzése nyomán, a f. évi febr. 26—29. napjain Csökölben tartott egyházmegyei közgyűlési jkönyv 14—ik pontja sze­rint felterjesztett tárgyiratok átvizsgálása után véleményeztetik: a b. somogyi egyházmegye esperesének í. évi febr. 20-ról telt, s a tárgyiratok közölt foglalt jelentéséből nyilván való levén, hogy felebbező valamint az egyházmegye itélele által reá, úgy Vikár János lelkész úrra rótt elnöki megdorgálást maga megadó tiszte­lettel fogadta, s az ellenében semmi észrevételt nem lelt az e részbeni jogérvényes Ítélet ellen becsület sér­tést illetőleg követelése többé nincsen, s a föllebbezési s így felsőbb itéleli lárgy sem lehet; — a reá rótt 25 ft. elengedésére nézve pedig más indokok hiányában maga a szegény sors, — ha az bizonyítva volna is döntő erőül nem szolgálhat: ennél fogva a panaszlott ítéletben felhozott indokoknál fogva e részben is az első bí­rósági ítélet helybe hagyandó az összes iratok a további eljárás végett a b. somogyi egyházmegyéhez visz­szaküldendők"". Ezen véleményes jelenlés minden pontjaiban helyeseltelvén elfogadtalik, s határozattá e­meltelik. Az összes periratok további intézkedés végeit a b. somogyi egyh. megyéhez vissza­küldendők. Jégyzette : Rózsa István m. k. ez alkalomra fölkért jegyző. 195. Az 1872. évi pápai gyűlés jkönyve 73. A. pontja alatt a rév komáromi egyház tulajdonához tartozó kilencz darab szánló föld eladhatása iránt beterjesztett kérelem, bizonyos és olt látható fellételek mellett jelenlelvén ki megadhalónak; mivel ez érdemben az illető egyházmegyei jelentés beadva nincs: Komáromi esperes úrtól a jelenlés e tárgyban jövő gyűlésre beváratik. 196. Az 1872. évi pápai gyűlés jkönyve 73. B. alatt a Csajághy Málé féle alapítványra vonatkozó okmányoknak Csajághy Károly urnái leendő álvelelére s az időközi jövedelmeket illető számvélelre egyh. kerületi főgondnok úr levén fel kérve és megbízva: Mivel ez érdemben semmi tudósítás be nem adatott; főgondnok úr ismét felkéretik a hi­vatott pontban jelzett teendők elvégzésére, jelentése jövő gyűlésre beváratván. 197. Az 1872. évi pápai gyűlés jkönyve 74. sz. alalt; a mezőszentgyörgyi egyház község előjá­rósága által beadóit, s az ilélet végrehajlására vonatkozó panasz megvizsgálására kinevezett küldöttség jelen­lése be nem adatván: Szabó György segéd gondnok és Kiss Gábor esperes urak a vizsgálat eredményéről jövő gyűlésre jelentést tenni felhívatnak. 198. Az 1872. évi pápai gyűlés 75. sz. alalt emiitelt fellebbezvénye az ujnépi leánygyülekezet előjáróságának: E jegyzőkönyv fennebbi száma alatt már elintézve levén tudomásul szolgál. 199. Olvastatott a pápai egyházmegyének Pápa városában tartott közgyűlése jkönyvének 17. sz. kivonata , melyben a gyimóthi egyházközség elöljáróságának azon panaszát, hogy templomuk építésére leg­felsőbb helyen adományozott 290. forintot, — mit b. Széki Béla esperes vett magához álszolgáltatás végett, máig sem kapták meg — az egyházkerületi gyűlés atyai gondoskodásába ajánlja. Ugyan ezen pont alatt fel­említve van a dudari egyházközségnek ő. cs. k. felségétől hason czélra nyert 200 forintig történt megkárosítása. A pápai egyházmegye beterjesztéséből fájdalmas érzéssel vette tudomásul közgyűlésünk a gyimóthi és dudari egyházközségeknek 400 flg. történt megkárosodását, annyival inkább, mivel azt felséges urunk s királyunk magán pénztárából templom építésre adományozta sze­génységgelküzdő hitrokonaink két gyülekezetének; — s hogy nevezett két gyülekezet pénzéhez juthasson, a pápai egyh. megyei elnökségei felkéri: járjon utána annak vájjon a pápai egy­házközség által fizetendő kegyelem évi járulékból pótolható lenne-e ez egyházak érzékeny vesz­tesége, s az eredményről püspök urnái tegyen jelentést. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom