A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
8 1940. november 21. — 32—33—34. vártuk ezt a napot, hányszor láttuk eljövetelét lehetetlennek s most ime átvesszük Isten kezéből, mint az ajándékozó kegyelem csodáját. Hittük, hogy eljön ez a nap, de eljövetelének módját, idejét nem csak nem láttuk, hanem elképzelni sem tudtuk. Üjra magyar föld negyvenháromezer négyzetkilométer; újra magyar polgár e földnek több, mint kétmillió lakója. Uzsoktól a Berecki-szorosig újra a Kárpátok gerince lett a határ, mint volt ezer évig. A kétmillió lakosból több, mint egymillió magyar és milyen magyar! Húsz év szenvedéseiben megacélozódva, próbáiban leleményesebbé, ruganyosabbá, öntudatosabbá és hívebbé válva, népi erejének épségében, szellemi és erkölcsi képességeinek teljességében a mi országunk polgára lett az erdélyi magyar és a székely. A visszakerülő egymillió magyarság többségében nemcsak protestáns, hanem református: 1,005.946 magyar emberből református 505.555, római katholikus 420.109, unitárius 40.601, evangélikus kb. 10.000. Az egyházi kimutatás szerint, amelynek adatai némileg eltérnek a Statisztikai Hivatal adataitól, a hazatért reformátusokból az erdélyi egyházkerületre esik 370.196 lélek, a nagyváradi egyházkerületre 167.267. Az erdélyi egyházkerületből visszajött 396 anyaegyházközség, 390 lelkipásztor, 33 segédlelkész és 18 lévita, a nagyváradi egyházkerületből 130 anyaegyházközség, 135 lelkipásztor, 19 segédlelkész és 5 lévita. E súlyos adatokban olyan egyházi szervezet forr össze a magyar református egyház életével s lesz annak alkotó része, amely valamikor a magyar protestantizmus legdicsőbb korszakát jelentette. Újra közöttünk él egy soha meg nem lankadó, sőt a legújabb időkben különösen megerősödő népkegyesség, érezzük egy theológiai gondolkozás formáló és ihlető erejét s szellemi életünk meggazdagodik a szabadságnak és a rendnek, a hitnek és az engedelmességnek azokkal a javaival és példáival, amelyeket az erdélyi lélek kitermelt és felhalmozott. Elzárt folyóink újra beleszakadnak a mi életünkbe; aratások, szüretek nekünk hozzák borukat és kenyerüket, a föld nekünk terem, a lélek számunkra dolgozik és álmodik: máról-holnapra milliók életével lettünk gazdagabbak, hogyne örvendeznénk! Fogadjuk tehát a hazatérőket szótlan szeretettel és megáradó örömmel. Jertek foglaljátok el helyeteket, eleve elkészítve titeket vár. Itt legyetek igazán azzá, amivé lennetek kell. Mi nem akarunk titeket korlátozni, magunkhoz szabni, az itteni rendet rákényszerílni az ottani életre: mi a lélek közösségét a történelmi egyéniségek szabad kifejlődésében és a közös cél és közös szolgálat szétszakíthatatlan egységében keressük és kívánjuk megvalósítani. De megerednek szívünkből a fájdalom legmélyebb forrásai. Még sohasem történt, hogy Erdély két darabra szakadt volna. Megérezzük azok fájdalmát, akik másodszor is elvesztették Erdélyt s a második Trianon taglóütésétől megtántorodnak s nem tudják, mibe fogózzanak. Bomániába szakadt az erdélyi egy-