A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

44 1941. november 20. — 5. írásra és Arra, akiről az tesz bizonyságot: Jézus Krisztusra, mi Urunkra és Megváltónkra. A Jelenések könyvének vérpárás ködéin át, az Antikrisztus legnagyobb dühöngései közepette János apostol egyszerre csak meghallja a megváltottak hála- és diadalénekét, amelyet rajtuk kívül más nem tanulhat meg, mely úgy zúg, mint egy óriás ezüstzuhatag s úgy dörög, mint a menny tavasszal — és megpillant egy angyalt „az ég közepén) repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium" (14:6). Magyar református gyülekezeteink angyala, Ravasz László: apokalyptikus időkben, rejtelmes és förgeteges magyar ég alatt, földi eszmék és emberi halleluják tébolyító hangzavarában hordozod húsz éve dunamelléki lelki házadnépének, de már több, mint harminc esztendeje Isten egész magyar Sionának szolgálatára az örökkévaló Evangéliumot. Könyörgünk Istenhez, hordozhassad azt megtörhetetlen szárnyalással továbbra is, vészben és napsugárban; légy prédikátora nemzedékednek; légy prédikátora nemzedékeknek, el jövendőknek, minálunknál hívőbbeknek, magyarabbaknak s ezért erősebbeknek és boldogabbaknak; s majd egykor, új földön ós új ég alatt, az áron megvétettek megtanulhatatlan hála- és diadaléneke olvadjon egybe mindezekért a te aj' kádon és amiénken! Az üdvözlésekre Püspök úr az alábbi beszéddel válaszolt: Csak néhány szót tudok mondani. Érthető ez a lélektani helyzetből. Megköszönöm a meg nem érdemelt jóságot s anniak kedves szavakban, drága tárgyakban és sugárzó gondolatokban elibém adott kifejezéseit. Hiszen, ha nagyon akartam volna, megakadályozhattam volna a mai ünnepséget. Tudtam volna olyan igénnyel fellépni, hogy mindezekről szó se essék, mert most amikor olyan kibeszélhetetleniil nagy dolgok forognak kockán. Szó ise essék épen a mi részünkről, kiknek minden lélekzetvételünkkel ezt kell vallanunk: Soli Deo Glória. De azután) úgy gondoltam, hogy az ilyen találkozásoknak is meg lehet találni az igazi keresztyén formáját. Meg lehet ragadni nevelő hatását s fel lehet használni Isten dicsőségére. Az ilyen találkozás ugyanis legelső renden alkalom arra, hogy a lelkek összefonódjanak. Egyén és közösség, lelkipásztor és nyáj egymást a végzetszerű összetartozás és az Isten szerinti felelősség távlatából nézzék. Nekem ez drága alkalom, hogy hálát adjak azért a seregért, amely nekem ajándékoztatott s talán ennek a seregnek is alkalom volt arra, hogy pásztoráért és szolgájáért forróbban imádkozzék, mint húsz év alatt bármikor. ^De az ilyen találkozás alkalmas arra. hogy az ember Isten