A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

1941. november 20. — 5. dom a Te dolgaidat és a Te fáradságodat és tűrésedet és hogy ar gonoszokat nem szenvedheted és terhet viseltél és béketűrő vagy és az én nevemért fáradozol és nem fáradtál el." Húsz évi küzdelem után ma még kedves vendégként itt ül közöttünk ai délvidéki református egyház elnöksége Ágoston Sándor püspök és Kurcz Henrik főgondnok, akiket atyaifiúi szeretettel ölelünk át s a dunamelléki egyházkerület velük együtt vallja: Egyedül Istené a dicsőség! Most 150 esztendeje annak, hogy Széchenyi Istváni megszületett. A történelmi nagyság két elemből tevődik össze. Magva az egyéniség, burka az a szemlélet, amilyennek a nagy egyéniséget későbbi nemzedékek látják. Hogy függ e két tényező össze, örök titok marad. De kétségtelen, hogy a nagy egyéniség jövendőt alau kit s a jövendő korok egy-egy nagy egyéniségben vallanalk magukról, hitükről, céljaikról, ezzel eszményeiket egy kissé magukhoz: szabják. Az utókor épenúgy mintázza a< hőst, mint a hős saját korát, vagy az utána következőket. Széchenyi Istvánban különösen az existenciális profétizmust becsüljük nagyra. Azt, hogy a magyar lélek velejét, substanciáját pillantotta meg. Ezt akarta különbbé tenni; minőségbeli forradalmat kívánt s a különb magyarság létparancsát hirdette. Ez a különb magyarság szellemi és erkölcsi erőknek a kifejtése és a megnemesítése. A szó legnemesebb értelmében vett műveltség, mert az anyagi világ erőinek e szellemi érték szolgálatába való felhasználását és átszervezését követeli. Teljes és egész, mert a létre és összes következményeire vonatkozik, rendszeres, mert a részről halad az egészre, ezért nem vész el a részletekben s egységes alapgondolatát egyoldalúsággá nem csenevészíti. Széchenyi István a kálvinizmussal különösképen nem foglalkozott, de nagyraértékelte a kálvinisták ősi és tiszta magyarságát. Hivatásérzete olyan erős volt, hogy naplóiból sokszor a predestináció megsejtése érzik. Alapjában hívő ember volt, bár egyháziasnak nem mondható s a világnézetek roppant vízválasztóinak gerincén állva, meg lehet ismerni benne a felvilágosodott embert és romantikust, — de azért megmarad örökre hívő magyarnak. Mi úgy érezzük, hogy erkölcsi tanításaiban, életformájában s általában véve abban a műveltségi formában, amelyet meg akart valósítani, nyugati eszmények hatása alatt állott és ezek a nyugati műveltségeszmények és életformák az evangéliumi keresztyénség és a reformáció szellemével átitatott germán műveltség talajáról sarjadtak. Meg kell emlkeznünk áriról, hogy az idén volt százötven esztendeje aiz 1790—91-iki XXVI. t. c. meghozatalának. Ezt a törvénycikket életbenlévő egyházi törvényünk ma is alaptörvényként idézi s az egyház és állam viszonyának modern kialakulásához kiinduló pontul szolgál. Kimondja, hogy a békekötések becikkelyezett vallásügyi megállapodásai élő jog. Kimondja az evangéliumi egyházakra a teljes vallásszabadságot, biztosítja az iskoláz-