A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.

1937. november 18.

1937. .november 19. — 189. 147 presbitérium az egyházkerületi közgyűléshez felebbezést nyújtott be. A felebbezésben előadják, hogy nem általában a református templomokon való kitűzését 'kívánták a keresztnek, ihanem csak a külsőlipót-terézvárosi templomon való elhelyezését. Hasonló esetekben más gyülekezeteket senki sem akadályozott meg a keresztnek a templomon való elhelyezésében. Indokolatlannak és méltánytalannak tartaná a presbitérium, ha az egyik gyülekezetnek megtiltanák azt, amit a másik szabadon gyakorol. Kéri annak figyelembevételét is, hogy a budapesti székesfővárosi iskolákban el fogják rendelni a keresztjelvény használatát és egy céltalan harcot kerülnénk el, ha a keresztet mi is birtokunkba vennők, amelyet a világ minden .református egyháza használ. Végül a presbitérium felebbezése belső ellentmondást talál az egyházmegyei határozat indokolásában, mely a keresztet Magyarországon kizárólagos római katholikus jelvénynek mondja, másrészt megemlíti az evangélikus! testvéregyház felfogását. A magyar protestantizmus egyik ága, az evangélikus egyház a keresztet jelvényül használja. A missziói bizottság javasolja, hogy az egyházkerületi közgyűlés a budapesti egyházmegye határozatát jóváhagyva, a külsőlipótterézvárosi presbitérium felebbezését utasítsa el. Országos zsinatunk ebben a kérdésben hozott határozatában világosan megállapítja ennek a kérdésnek elvi és gyakorlati részét. A kérdés elvileg: történelmi tradíció, történelmi szokások, jelenlegi felekezetközi helyzet, a református tömegek mai köztudata felett és azoktól eltekintve kezdettől fogva sem volt vitás református anyaszentegyházunkban. A budapesti egyházmegye határozatában országos zsinatunk álláspontját foglalta el, amikor a kereszt alkalmazásának gyakorlati lehetőségeit és következményeit vizsgálta. Az ország szívében, a Duna partján, ezrek és ezrek által látott és látogatott református templom homlokzatán a feltett kereszt semmiben sem mozdítaná elő sem a felekezetközi békességét, sem a református keresztyénség mélyebb hitéletét, sem a református anyaszentegyház tömegeinek, seregeinek lelki egységét. A felekezetközi helyzet megjavulását nem a szimbólumokban való engedékenység, vagy egymás történelmileg haszniállt szimbólumainak az átvétele, vagy át nem vétele mozdítja elő, vagy hátráltatja. A református keresztyénség, amint a zsinatunk világosan megálapította, „nem szimbólumaiban él, hanem igehirdetésének tisztaságában és erejében". A keresztnek történelmi tradíciónk ellenére való alkalmazása inkább a református tömegeinkben belső nyugtalanságot, sőt bizonyos lelki szembenállást is idézne elő, amelyet ma, anyaszentegyházunk nehéz történelmi korszakában meg kellene akadályozni. A római katholieizmussal szemben helyzetünk semmivel sem volna jobb, saját egyházi közéletünkben helyzetünk rosszabbodnék, mert megoszlást idéznénk elő és maga az Isten igéje, annak a hirdetése pedig csakugyan független a templomainkra kitett szimbólumoktól. Igaz, hogy néhány református templomra, bár nagyon kevésre, a kereszt sziimbód urnáit alkalmazták, azonban ez maga a tény helyessége és jogossága 10*