A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

1933. november 18. — 2—3—4. ó Búcsúzások Legelőször halottainktól köszönünk el. A felvidéki magyar reformátusok egyik nagy seregének volt erős és hü pásztora Péter Mihály. Ha nincs összeomlás és odafenn külön világ nem alakul ki, talán sohasem fejlődik ki az ő éles és jelentős egyénisége. Szomorú idők fénytörése alakját megnövelte, s ő hozzánőtt sorsához bátorságban, kockázatban és szenvedésben. Minden magyar református lelkész lelki köntöse alatt meg lehet találni a gályarabok viseltes és szent gúnyáját; Péter Mihálynak is ez volt a palástja, Nessus-inge és bíbora. Hirtelen tünt el egy jajszóval, mint a végletekig feszített húr. Áldás emlékére! Utánna Idrányi Barna következett a megáldoztatás trónusán. Még nem is köszönthettük, már is búcsúzunk tőle. Kitépett levél a magyar kálvinizmus történetéből, egyetlen lobbanásban elégő gyertya. Kihúnyta még ijesztőbbé teszi azt a homályt, amelyet hiába próbált átvilágosítani. Kerecsényi Zoltán solti esperes távozott el közülünk a télen. Komoly, hallgatag alakja kitűnő képe volt a magyar embernek és a református lelkésznek. Minden igaz magyar, ekét tartva, magot szórva, friss mezőt kaszálva, áldást takarítva be, olyan egyenletes, mély, szótalan, magában bízó, szerény és megbízható, amilyen ő volt. Bölcs ember volt, ha nem is tudós, ítéletet termelt és nem ötleteket, valóságban élt és valóságot formált, fantáziátlanul, de keményen, pontosan és rendszeresen. Nem volt modern, mert nem volt divatos, de jellemének olyan vonásai voltak, amelyek nem avulnak el, s minél időszerűtlenebbekké válnak, annál becsesebbek. Nyugodt ereje sok gyöngédséget, szilárdsága sírig tartó hűséget, bátor, szókimondó természete sok meleg érzést és tiszta derűt rejtegetett magában. Sok ilyen lelkipásztort, sok ilyen magyart kívánok egyházkerületemnek! Hamar István is váratlanul hagyott el bennünket. A Dunamelléki Egyházkerületben nagyon sok lelkész volt a tanítványa. Minden jelentősebb egyházi ember barátjának vallotta magát és senki sem volt, aki tisztelői közé ne sorozta volna magát. Különösen megnyerő, bizalomkeltő volt közvetlen és természetes egyénisége. Tiszta ítélete, gyakorlatias, bölcs és mégis pontos értelme a régi magyar táblabírókra és publicistákra emlékeztetett. Költői hevülete, soha meg nem csappanó, de sohasem szertelenkedő lelkesedése állandó ifjúságot biztosított lelkének. Ezért volt jó tanár, még jobb nevelő. Nevelői munkájában nemcsak a diákoknak, hanem egész emberöltőjének kedves tanítója, mindenkid nek — valakije. Varga Nagy István egyházkerületi tanácsbíró hosszú és eredményekben gazdag élet alkonyán búcsúzott el tőlünk. A régi magyar magas tisztviselői kar kemény választékos és rátartós alakja volt, aki azonban jelleme tisztaságával, lénye erkölcsi szigorúságával, nagy bírói tudásával maga iránt nemcsak tiszteletet, hanem egyenesen vonzalmat és ragaszkodást tudott ébreszteni. Áldott emlékezete! Lelkipásztoraink közül halotti mezben, arccal az örök fényesség hegyei felé fordulva, zarándokolnak el emlékezetünk meghajtott zászlója előtt vitéz Jávor János sellyei lelkész kemény magyar alakja, Gulyás Lajos szóládi lelkész, keresztje alatt roska-