A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1932. november 19.
18> hangú bizonyságtétele amellett, hogy ahol bölcs és hű lelkipásztor megértő és példaadó presbitérium élén sáfárkodik, ez ércidőkben is fejlődik és épül az egyház, befolynak a hátralékok, belső emberek fizetésüket megkapják, békesség és bizalom honol a szívekben. Nem volt még idő, amely világosabban bizonyította volna, hogy az egyházat először lélekben (belülről) kell megépíteni. Bár lehetetlen világot élünk, egy dolog még mindig lehetséges: lehet hinni, lehet reménykedni, lehet lemondani, lehet Istenre hallgatni és akaratához alkalmazkodni. A megperzselt vagy szétdúlt fészek nem egyetlen öröksége az ég madarának, mert neki szárnya van. Iskoláink helyzetét e válságos idők megint különös élességgel világították meg. Ma már nagyon sok egyházközség jelenti ki, hogy nem birja az iskoláztatás terheit. Ragályszerüen indult meg egy mozgalom, amely az iskolák átadását hangoztatta. Mihelyt azonban kiderült, hogy az állam e nehéz időkben iskolát nem vesz át, továbbá kiderült, hogy az egyházak által feladott iskolákat a községeknek kell átvenniök, s ez bizonyos rétegekre esetleg még nagyobb terhet jelent: megállott ez a mozgalom. Jellemző, hogy mindenütt a nagy gyülekezetekből indult meg az államosítási mozgalom, onnan, ahol 5—10—15.000 lélek esik egy lelkipásztorra, ahol egész szociális rétegek maradnak lelki gondozás nélkül. Ezzel szemben tény, hogy a kicsi egyházközségek, közöttük olyanok, amelyek saját költségükön, államsegélytelen, úgynevezett törpe iskolákat tartanak fenn, nemcsak hogy nem akarják iskoláikat átadni, de csak bizonyos erőfeszítéssel szoríthatók reá végső erőik gazdaságosabb felhasználására. Ennek okát abban látom, hogy a kis gyülekezet teljesebben át van pásztorolva, mint a nagy és személyesebb a viszony egyház és hívek között, mint azokban a gyülekezetekben, ahol a hívő talán csak az adóbehajtó személyében találkozik az egyházzal. Ez a két szembetett jelenség bizonyítja, hogy a lélek kérdése ez is, s ellene egyetlen orvosság van: a gyülekezet lelki erőinek felfokozása. Az anyagi tehetetlenség, a földhöz ragadottság sivár napjaiban csodák és jelek érkeznek a Szentlélek mindenhatósága mellett. Ezekben a sivatag időkben inkább látom a Krisztus egyházának csodáit, mint a leggazdagabb külső fejlődés napjaiban. Egy szál fü a Szaharán nagyobb vívmány és nagyobb meglepetés, mint Ceylon megszokott pálmaligetei. Középiskoláink sorsa is súlyos. Az állami költségvetés egybeállításánál észrevétlenül elejtették Gyönköt. Később jóvátevő intézkedéseket kellett foganatosítani, hogy kiheverjük az orvosságot, amelyik rosszabb volt a betegségnél. Egyházkerületünkre is jut belőle teher, holott már ugyancsak ropog a csontunk a reánk szakadt súly alatt, de legalább a gyönki középiskolánk, amelyben a hűséges, komoly és eredményes munka minden eilsmerést megérdemel, tovább folytathatja azt a páratlan missziót, hogy egy laza művelődésű terület szellemi központja legyen és nagy nemzeti hivatást teljesítsen derék németajkú testvéreink között. Tanítónőképzőnk V. osztályát párhuzamossá tettük, hogy elhelye-
