A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

10> mosódott. Kemény, reális, tudós, igazhitű, bátor és szókimondó ember volt. Mint theológus, inkább történész és jogász; mint pásztor: inkább kormányzó és tanító; mint igehirdető: inkább az erkölcsi törvény magyarázója, hogysem dogmatikus, vagy érzelmi keresztyén; mint hívő ember: a kemény, határozott igazhitűség képviselője, amely kerül minden homályt, eltávoztat minden elmejátékot, s miután tisztában van magával, van ideje örülni az élet ajándékainak. A pásztori levelekből sem léphetett volna ki talpraesettebben, gyakorlatiasabban, egyszerűbben és öntudatosabban, mint ahogy a mult század második felében egy nagy magyar lelkipásztor házából az arénára lépett. Nem lehet szellemtörténeti skatulyákba beosztani, mert egyéniség volt a javából, s mint ilyen, a magyar református pap százados jellemvonásait mutatja fel. Nem lett volna más, ha a XVI., XVII. vagy a XVIII. században születik vala; nem divatos és nem anachronisztikus; idő felett áll és állandóan aktuális, mint a magyar református lelki tanító típusa. Nem tartozott hitünk cselédei közé, de mégis, miután nagysága kinőtt kortársai közül és művei e korszak egész magyarságát foglalkoztatták és érdekelték, megemlékezünk gróf Klebelsberg Kunó haláláról. Kultúrpolitikai koncepcióját a magyar szellem nagy synthesisei közé kell számítani. Látója és kezdője az új magyar barokknak, amelyben egy pompás és fényűző magyar művelődés összeépül az „Egyház" nagyvonalú és patetikus ornamentikájával. Tragédiája az, hogy barokkot akart építeni egy kis, összetört, koldússá lett országban. Az ő elgondolásában kevés hely jutott a magyar kálvinizmus számára, amelyet szigorúsága és puritánsága miatt az ő barokk lelke mindig idegennek érzett, de bizonyos, hogy a kálvinizmus szellemi értékeit és művelődéstörténeti jelentőségét meg tudta becsülni és hivatása betöltésében segíteni tudta. Az élőktől való búcsúzás során legelőször Dókus Ernő rokonszenves alakjától kell elköszönnünk. Egyénisége, szolgálata nagy ajándék, nagy vigasztalás és nagy példaadás a mai nemzedékre. Ha azt kérdezi valaki, mit tud a magyar kálvinizmus hűségben, lelkiismeretességben, pontosságban és odaadásban felmutatni: Dókus Ernőre mutatok reá. Ha azt kérdezik, hogy vezérkedhetik valaki szolgálat által, hogy tud erős lenni úgy, hogy megmaradjon szelídnek és kedvesnek, hogy tud hódolatot ébresztő méltósággal megjelenni, anélkül, hogy baráti varázsa megfogyatkoznék: ismét ő reá kell mutatnom. Ha azt kérdi valaki, hogy egy hosszú élet szolgálatát miképpen tudja a kényes önismeret és a felfokozott önfegyelem megkoronázni, őt állítom elé, aki nagy volt, amíg közöttünk szolgált és még nagyobbá vált, amikor elköszönt. Nem volt még a magyar református egyháznak olyan világi vezére, aki a született magyar úr előkelőségét az egyszerű „belső ember" kollégialitásával annyira egyesítette volna, akit mélyebb rokonszenv és nagyobb szeretet vett volna körül, s nem állott a magyar református egyház élén világi vezér, aki a magyar református közönség kedélyére, képzeletére, érzelmi