A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

8> 7. Az 1931. évi november hó 14.-iki közgyűlés 10. és 11. sz. határozataival egy lelkészi és két világi tanácsbírói, továbbá a kecskeméti leányliceum egyházkerületi képviselőségére szavazást rendelt el. A szavazatok fölbontására kiküldött bizottság beterjeszti 1932. február hó 15-én tartott ülésének jegyzőkönyvét. Eszerint a lelkészi tanácsbírói tisztre leadott 359 érvényes szavazatból Kontra Aladár 351 szavazatot kapott, a többi 8 szavazat pedig három más egyén közt oszlott meg; a két egyházkerületi világi tanácsbírói tisztre beadott ugyanennyi szavazatból Benkó Ferenc dr. 356, bátori 'Sigray Béla 352 szavazatot kapott, a. többi szavazatok pedig 8 más egyén közt oszlottak meg; a kecskeméti leányliceum egyházkerületi képviselőségére beadott 352 érvényes szavazat valamennyije Marton Sándor igazgatóra esett. Az egyházkerületi közgyűlés a szavazatok általános többségét elnyert Kontra Aladárt törvényesen megválasztott lelkészi, Benkó Ferenc dr-t és bátori 'Sigray Bélát világi tanácsbíráivá, Marton Sándort pedig a kecskeméti leányliceum egyházkerületi képviselőjének jelenti ki. A megválasztottakat bizalommal üdvözli és működésükre Isten áldását kéri. 8. Kontra Aladár lelkészi, Benkó Ferenc dr. és bátori 'Sigray Béla világi tanácsbírák a közgyűlés színe előtt az esküt leteszik. Püspök úr meleg üdvözlő szavaira Benkó Ferenc dr. tolmácsolja az esküttévő tanácsbírák köszönetét. 9. Püspök úr felolvassa alábbi jelentését: „Nagyméltóságú Gróf, Főgondnok Ür! Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Semper idemnek lehetne mondani püspöki jelentésemet nemcsak tárgyának ismétlődő voltáért, hanem egész szerkezetének azonosságáért. Még sem változtatok a formán. Ami meghatározott időben ismétlődik, ritmust ad, a ritmusban az idő érverése érzik és az idő érverése az örökkévalóság leplező és felfedő fátyola. Nekünk pedig nincs magasabb tisztünk, mint leülni egy magányos sziklafokra és magunkat és világunkat az örökkévalóság szempontjából nézni. Búcsúzások. Először halottainktól köszönünk el. Nem tudunk új munkához látni addig, amíg utánuk nem kiáltjuk a kegyelet áldó szavát. Most esztendeje még itt ült közöttünk a tolnai egyházmegye vidám szívű, barnapiros esperese: Szakács Imre mórágyi lelkész s ma már por és hamu. Erdélyből származott, enyedi diák volt, ezt mindig büszkén emlegette; egyébként is beszéde, gondolkodása és kedélye nyilván elárulta. Derülten nézte a világot egy bizonyos bölcs távol-