A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
51 zathoz fordulni a hitoktatói állások rendes fizetési osztályba való sorozása, előlépési lehetőségeik és nyugdíjjogosultságuk biztosítása érdekében. 42. Demjén István budafoki lelkész 1927. október 12-én arra "kérte az egyházkerületi közgyűlést, hogy Budaőrs szórványt a biaí egyházközségtől elcsatolva, csatolja Budafok egyházközséghez a lelkigondozás megkönnyítése végett. Egyházkerületi közgyűlésünk 1928. évben foglalkozott ezen kérdéssel, miután már a vértesaljai egyházmegye Budaőrs szórványnak Budafokhoz csatolása tárgyában 85/1928. sz. a. hozott határozatával az el-, illetve odacsatoláshoz hozzájárult. Azonban az 1928. évi kerületi közgyűlés nem döntött véglegesen ebben az ügyben, hanem felhívta a pesti egyházmegyét is határozathozatalra. A pesti egyházmegye közgyűlése nevében intézkedő intézőbizottsága 1931. január 26-án tartott ülésében hozzájárult Budaőrs szórványnak Budafokhoz való csatolásához. Egyházkerületi líözgyülés, tekintettel arra, hogy mind a volt anyaegyház: Bia, mind az új anyaegyház: Budafok, valamint az illetékes egyházmegyék szabályszerű határozattal mondották ki Budaőrs szórványnak Budafok anyaegyházközséghez való csatolását: ezen határozatokat elfogadva és jóváhagyva, kimondja Budaőrsnek Budafokhoz való csatolását. 43. A kispesti egyházközség 1929. év január 6-án tartott presbiteri gyűlésében s 1929. január 27-én tartót egyházközségi közgyűlésben észabályszerű határozattal kimondotta azt, hogy nyugdíjazási eljárás alatt lévő lelkészének, Fábián Dénesnek, nyugdíjazása esetére felajánl évi 684 pengő nyugdíjkiegészítési pótlékot és évi 1200 pengő lakáspénzt, összesen 1884 pengőt, mely összeg 157 pengős havi részletekben esedékes. A nyugdíjazás megtörténvén, a kispesti presbitérium és egyházközségi közgyűlés határozatait a fenti összegekre nézve a pesti egyházmegye intézőbizottsága 11/1931. számú határozattal jóváhagyta. Egyházkerületi közgyűlés a szabályszerűen létrejött határozatokat jóváhagyja és megerősíti. 44. Az egyetemes konvent arról értesíti egyházkerületünket, hogy az állandó káplántartó helyül elismertetésre vonatkozó kérelmeket csak abban az esetben veheti érdemleges tárgyalás alá, ha az állandó káplántartó helyek létszámából annyi töröltetik, hogy a meghagyott és a felvételre ajánlott káplán.tartó helyek száma nem haladja meg a régi létszám 90%-át. Épen ezért felhívja az egyházkerületeket, hogy az állandó káplántartó helyek revízióját ennek a kívánalomnak szem előtt tartásával vigyék keresztül, mert az egyetemes l<onvent sem új 'káplántartó helyeket el nem ismerhet, sem az eddigi 36 pengős fejenkénti és havonkinti járandóságot fel nem emelheti,, aníg a kívánt 10%-os csökkentés meg nem történik. 4*