A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
13 érdekében, mi az evangélium ügyét akarjuk szolgálni a nemzeti jelleg szempontjából. Meg kell tehát keresni a módot, a minél bensőségesebb és változatosabb testvéri együttműködés számára. Remélem, hogy eljön az ideje annak, amikor erre vonatkozólag illetékes fórum előtt egészen konkrét javaslatokat tehetek. A felekezetközi viszonyról. A felekezetközi viszony terén az elmúlt évben a CsonkaMagyarországon lényeges változás nem történt. Ami történt, az egyetemes vonatkozású és Magyarországot csak rész szerint érdekli. Ez az egyetemes jelentőségű tény volt a Mortalium animos című bulla kibocsátása, amely a stockholmi és a lausannei ökuménikus mozgalomra adott feleletet. Mind a két mozgalom kellő módon foglalkozott a körlevél jelentőségével. Mindenik kiemelte, hogy megjelenésével a világot meglepetés nem érte, legfennebb néhány olyan búzgó idealista lett egy csalódással gazdagabb, aki arra gondolt, hogy a római egyház a tridentinum óta következetesen elfoglalt exclusiv magatartását, az egész keresztyénségnek eme rendkívül válságos századában, meg fogja változtatni. Megállapították illetékesek, hogy a pápai körlevél abból a szellemből fakadt, amely az elmúlt századok során a szakadásoknak és meghasonlásoknak szülőoka volt. A lausannei és stockholmi mozgalmat pedig éppen az jellemzi, hogy ezzel a kizárólagos és feltétlen meghódolást követelő felfogással kívánt szakítani és a Krisztusban való egységből próbálta az egyházak egységesítését elérni, szemben az eddig követett módszerrel, mely az egyházban való egyesítéstől kívánja a Krisztusban való egységet elérni. Ugyancsak rámutattak az encyclica ama kifejezésével szemben, mely az egységre törekvőket „pánchristianusok"-nak nevezte, arra a körülményre, hogy a keresztyénség történetében nem új dolog az ilyesmi. Már többször megesett, hogy gúnynévből a dicsőség boldog elnevezése lőn. Antiochiában christianusoknak csúfolták a Jézus első követőit és a keresztyén név ma a legmagasabbrendü emberi értékjelző. Tudjuk, hogy protestánsoknak nevezték Luther híveit ellenségei és ebből származott az a díszítő jelző, amelynek ma már igazi értelme, a protestor igéből származtatva, olyan bizony ságtevőt jelent, aki egy felismert igazság mellett megáll. Tehát viseljük a pánchristiánus és szakadár jelzőt igaz hitünk és jóra törekvésünk
