A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

8 elkövetkezett halála. Nemcsak saját egyházkerületével, hanem a magyar református egyházzal is annyira öszeforrott az ő élete, hogy már élő alakján éreztük a történelem lehelletét és patináját. Ezelőtt ötvenhat esztendővel Török Pál auspiciuma alatt indult el egyházi pályafutására. Ma már a Ráday-könyvtárban őrizzük azt a levelet, amelyet élete utolsó éveiben szüntelenül magánál hordott és barátainak büszkén mutogatott. Ebben a levélben Török Pál írja ,,fiatal barát"-jának, hogy a Dunamelléki Egyházkerület aljegyzőjévé választotta meg. Innen indult el és érkezett meg a legnagyobb egyházkerület élére és azután az egész magyar református egyház csúcsára. Lelkiismeretessége, hűsége, önmegtagadó munkája mindenha példaadó lesz. Alakjában, különösen élete utolsó éveiben, a konzerváló vonások váltak uralkodóvá. Uj eszmeáramlatok, módszerek és praxisok iránt bizalmatlan volt, de magában megtestesített sok olyan vonást, amely elmúlt századokban református egyházunknak megtartó értékei közé tartozott: a hűséget, a kicsiny és nagy között nem válogató szolgálatot, kemény bátorságot az egyház jogainak védelmezésében, erőt az igazgatásban és autonómiánk méltóságos megbecsülését kifele és befele egyaránt. Emlékezetét a Dunamelléki Egyházkerület hálás kegyelettel jegyzi fel annaleseiben és szívből osztozkodik a Tiszántúli Egyházkerület gyászában. Bár nem volt egyházi hivatalnok, munkája sem tartozott alkotmányjogilag egyházkerületünk testéhez, mégis egyéniségének és művének nagy méreteinél fogva épugy, mint hitvesének révén, kinek emlékét sohasem szűnünk meg áldani, a mi nagy halottunk volt Szilassy Aladárné Vizsolyi Mária őnagyméltósága. A XIX. század utolsó éveinek nagyszerű református asszonytypusa volt. Szervező ereje, kormányzó talentuma, tündöklő példaadása élő missziói erő volt; bölcsessége metszően világos, energiája férfiasan kemény és parancsoló. A fegyelemnek, a szolgálatnak, az áldozatnak volt az asszonya, aki a forumon néha Deborára emlékeztetett, máskor Eszterre, vagy Mirjamra; de családja szentélyében megtört kezében az alabástrom szelence és áhítatának drága kenetje aláfolyt az Ür lehajtott fejére. Alkotások beszélnek róla, ez a legszebb történetírás és ha valaha nevét a hálátlan utókor elfelejtené, a kövek kiáltani fognak. Emlékezetét kegyelettel áldjuk, s a gyászoló családnak küldjük igaz részvétünk nyilvánítását.