A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

9 Sógor Endre, egyházkerületünk egyik legrégibb tanácsbírája és mindvégig hűséges számvevője, az idén fejezte be anyaszentegyházának szentelt életét. Ritkaságszámba megy már a mai világban, hogy valaki egy ügy szolgálatával annyira összeforrjon, mint ő számvevői tisztével. Ebben élt, ebben mozgott és ebben lélegzett. Ugy ismerte az egyházkerület anyagi ügyeit, mint egy jó gazda a portáját. Könyv nélkül számontartotta még az elhullott szalmaszálat vagy az elszökött forgácsot is. Nem volt modern ember sem lelkipásztori praxisában, sem egyénisége külső formáiban. De belső embere szép, hű és áldott volt. Milyen könnytelenül és keményen tudta gyászolni egyetlen fiát, akinek emlékezetére alapítványt tett s ennek növelésére fordította minden évben számvevői tiszteletdíját. Milyen szótalan gyöngédséggel tudta hordozni azt a próbát, amely hitvesi szívére nehezült és mennyire példaadó volt testi fájdalmainak elhordozásában! Darabokban, részletekben győzetett le a törékeny test, s mikor már rom volt, a lélek fehér zászlaját repesve lobogtatta az örökkévalóság szele. Dunamelléki Egyházkerületünk régi alakjai közül a legutolsót siratjuk benne, s úgy érezzük, hogy eltűnésével egy egész korszak lezárul. Lelkipásztoraink közül az idén sokat takarított be mennyei gazdánk az Ö rakott csűrébe. Dr. Szappanos Gyula alsónyéki lelkész hirtelen összeomlott és maga alá temetett annyi szép reményt és Ígéretet. Szűcs Kálmán egy hűséges élet délutánján tűnt el. Az öregek közül Búzás Ferenc, egyházkerületünk nesztora, aztán Balla Árpád pataji lelkész, egykor solti esperes, majd Puskás János, a somogyi Diogenes, végül Nagy Benő költöztek el, betelve az élettel. Nyugalmazott lelkészeink között két kedves öreg társunkat vesztettük el: Dömötör Lajost és Kontra Imrét. Püspöki vizsgálataim alkalmával, ha időm van reá, a temetőbe is kimegyek és meglátogatom a lelkipásztorok sírját. Kevés virágos sírt találok és kevés olyan fej fát, amelyről el nem kopott a név. Mintha egyik-másik gyülekezet az Űr öreg szolgáit a feledés hullámsírjába temetné. Kivánom, hogy elköltözött lelkipásztoraink sírja legyen virágos, nevük ne kopjék le se a fej fákról, se a szívekből. Istennek dicsősége fogja körül őket, a kegyelemnek gazdagsága szerint.