A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

7 becsülték életében a magyar nemzetért és Krisztus evangéliumá­nak győzelméért vívott sok és nagy harcában csudálatos, nagy talentumait és Isten dicsőségére tett szolgálatait. Ott voltak a dunántúli református és ág. ev., továbbá a tiszáninneni refor­mátus és a bányakerületi ág. ev. egyházkerületek és az unitárius egyház küldöttei, valamint a közélet sok előkelő munkástagja, hogy nagy halottunk emlékének velünk együtt tisztességet tegyenek. Közgyűlésünk ezen lélekemelő cselekedetét méltán iktat­juk jegyzökönyvünkbe az utókor számára. Egyházkerületi közgyűlésünk ezt a jelentést tudomá­sul veszi és amidőn azoknak, akiket nagy halottunknak minden magyar és protestáns embert egyaránt megragadó tettei, szolgálatai és érdemei odavonzottak, hogy velünk együtt ünnepeljenek, hálás köszönetet mond, egyszersmind melegen megköszöni az igehirdetőknek, püspök urunknak és dr. Hetessy Kálmán kecskeméti lelkésznek, hogy az evangélium fényével oly élesen bevilágítottak a nagy ha­lottnak sok, eddig még előttünk is elrejtett csudálatos gondolataiba és cselekedeteibe. 7. Főtiszteletü püspök úr előterjeszti következő jelentését: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Halottaink Szinte szokásommá vált püspöki jelentésemben először halottaink emlékezetének áldozni. A veszteségek közül egy messzire kiemelkedik, s jelentősége évtizedek mezőit árnyékolja be. Darányi Ignác főgondnokunk halála ez. A gyász szertartásán egy ország részvéte mellett mondtuk el a történelem számára, folyó év május 20-án tartott rendkívüli közgyűlésünk egyetlen határozatában a magunk számára jegyeztük fel ezt a veszte­séget. Ma délelőtt tartotta egyházkerületünk emlékünnepélyét, s mégegyszer megjelent előttünk fényes alakja, amint rajta Isten dicsősége, tanácsa, irgalma és megváltó ereje átsugárzik. Azért most itt, ezt a húrt, éppen tiszteletem jeléül, illetetlenül hagyom. Egyetemes egyházunk nagy vesztesége volt gróf Degenfeld Schomburg József úrnak, a Tiszántúli Egyházkerület főgóndno­kának, a konvent és zsinat világi elnökének, f. év július 12-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom