A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

6 Pálóczi Horváth István világi tanácsbíró, Balassa Sándor, Győrffy Balázs és dr. Bernát István világi tanácsbírák részint más fontos elfoglaltságukra, részint betegségökre való hivatko­zással kérik távolmaradásukat indokoltnak tekinteni. Az egyházkerületi elnökség az elmaradottak indo­kait méltányolva és távolmaradásukat sajnálattal tudo­másul véve, a közgyűlésen megjelent tagok névsoránede felolvasásával a határozatképességet megállapítja és ezzel az alakulás befejezést nyervén, a közgyűlés munkája meg­kezdődött. 5. A megalakulás után püspök úr bejelenti a közgyűlés­nek, hogy ma délelőtt 11 órakor a Kálvin-téri templomban volt főgoncinokunk, dr. Darányi Ignác ő excellenciájának emlékére ünnepi isteni tiszteletet fogunk tartani, mely alkalommal Isten­nek szent igéjét dr. Hetessy Kálmán kecskeméti lelkész, egy­házkerületünk egyik lelkészi aljegyzője fogja hirdetni, azért a közgyűlést délután 4 óráig felfüggeszti és a közgyűlés tagjait a gyászistenitiszteletre meghivja. A közgyűlés a püspöki bejelentést tudomásul véve, a nagy halott iránt való hálatartozásunknak ez alkalom­mal is lerovását szent kötelességünknek tartja, ezért tag­jait felkéri, hogy a gyászistenitiszteleten teljes számmal megjelenni szíveskedjenek, hogy gyászunk külső kifeje­zése is méltó legyen nagy halottunk emlékéhez. Továbbá arra is kéri a tagokat, hogy a közgyűlés folytatására d. u. 4 órakor pontosan megjelenni szíveskedjenek. Addig az ülést felfüggeszti. 6. Elnök az ülést délután négy órakor újból megnyitván, lelkészi főjegyző, mint szorosan a mai gyűlés keretébe tartozó, szép, kegyeletes dolgot, bejelenti a ma délelőtt tartott magasztos emlékünnepet, melyet egyházkerületünk áldott em­lékű főgon cinokának tiszteletére tartott, hogy mielőtt főgond­noki széke betöltetnék, őt még egyszer elsirassa, lelkében maga elé állítsa és halhatatlan érdemeit újra megörökítse, annál is inkább jól eső érzést keltett bennünk ez a kegyeletes emlék­ünnep, mivel azt láttuk, hogy nemcsak magunk ünnepeltünk, hanem ott voltak velünk a kegyelet oltárán áldozni mindazok, akik a boldogultnak nemcsak külsejét látták és ismerték, de lát­ták hazánk és egyházunk szeretetétől áthatott lelkét is és meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom