Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.

1926. október 16.

12 megújult hit teremtett új világot. Isten valami afélét vitt végbe rajtunk, amit nagyban végbevitt és megmutatott a keresztyénség első századaiban, amidőn a recsegő, összeomló óvilág romjai közül kisarjad Pál és misszionárius társai tanítása nyomán az új világtörténelem. Ez a tanúsága Mohácsnak és ez a biztatása is — Trianonnal szemben. Nekem sokszor úgy tetszik, mintha Mohács csöndes előkészület lett volna Trianonra. Mohács után a nagy alföldi medencét megszállotta a török. Századokon át egész történelmünk Erdélyben, a Felvidéken és a Dunántúl játszódott le. A török hódoltság jégkérge alatt azonban gyűltek és halmozódtak a magyar erők. A periferián, ahol a történelem drámája zúgott, pusztult, fogyott s a végén megromlott a fajtánk, míg azalatt itt az Alföldön, nagy központok tartályaiban: Kecskemét, Nagykőrös, Hódmezővásárhely, Debrecen városában nőtt, élt és erősödött az a színtiszta magyarság, amely Trianon után az ország gerince és lelke lett. Mohács rettentő csapása véres átcsoportosítás volt arra, hogy Trianon végkép ne pusztíthasson el. Ezért zarándokoltunk el Mohács mezejére, meghívást nem várva, benső indításból; nem tüntetésért, hanem magunkbaszállás okáért. A mult őszön ünnepeltük a Magyar Tudományos Akadémia alapításának századik évfordulóját. Jó nekünk megemlékezni arról, hogy ez Akadémia életében mit jelentettek a magyar protestáns, közelebbről református művelődés nagy hősei. Volt idő, amikor Budapest, Nagykőrös, Debrecen és Sárospatak református férfíai a Magyar Tudományos Akadémiának, ha talán számban nem is, de súlyban több mint felét jelentették. Az volt ennek az oka, hogy a magyar közművelődés az egyházak kertjeiben s különös erővel a protestáns egyházak kertjeiben díszlett. Szellemi életünk a legújabb időkben ezeken kívül új, hatalmas medret ásott és nagy intézményeket létesített. Ez a világi magyar kultúra és tudományosság súlyban és jelentőségben már rég túlhaladta a felekezeti teljesítményeket. Jól esik tudnunk, hogy szellemünk patakja boldogan szakad be a nemzeti közmíveltség folyamába, mert érezzük, hogy ezzel nem mi fogytunk el, hanem kultúránk nőtt meg. Meg kell emlékeznünk egy nagy református papról, ki a mult századik harmadik emberöltőjét robustus egyéniségével teljesen betöltötte s akinek élete és tanítása magyar református egyházunknak mindig nyeresége és büszkesége lesz. Révész Imre