Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

27 túrában a református iskolarendszer jelentett olyan jellegzetes és megbecsülhetetlen történelmi értéket, hogy a közoktatásügyi politika ez iskolák egyéniségét megőrizni és továbbfejleszteni igyekezzék. Iskoláinknak különös előnye volt mindig, hogy a változó idők követeléseihez és a korszellem igazolt igényeihez mindig szívesen alkalmazkodott. Ezt a rugalmasságát mi is fönn akarjuk tartani, de valljuk azt, hogy a református iskolák létjogosultsága sajátos történelmi jellegükben rejlik. Középiskoláink tanügyi adminisztrációja megkívánja az élénkebb és egységesebb központi irányítást. Erre nézve külön előterjesztéssel él az illetékes bizottság. Népiskolánk éltében ismét anyagi kérdések voltak az uralkodók. Az esperes urak itt is, ott is panaszolják, hogy a tanítói fizetések megállapítása egyházunk történelme és helyzete iránt sckszor közömbös, néhol nem barátságos közigazgatási hatóságok által történik, illetékes egyházi tényezők jóakaratú meghallgatása nélkül. Ezáltal rendkívüli aránytalanságok következnek be. Az az egyházközség, amelyik bármily ok miatt szimpatikus az illető bizottság előtt vagy pedig kitűnő összeköttetésekkel dicsekszik, e fizetésbecsléseket nagyobb baj nélkül ússza meg, de amelyik csak a maga igazságában bízik, sokszor elviselhetetlen terhek hordozására kényszerül. Legnagyobb baj minden közkormányzati ténykedésnél a kritérium labilitása és az eljáró személyek discretionalis hatásköre. Viszont seholsem látszik annak a jele, hogy az állami hozzájárulás csökkenésével, illetőleg az egyházi terhek gyarapodásával iskoláink autonómiájának bővülése lépést tartana. Nem titkolom azt, hogy én az olyan felekezeti iskolának vagyok a barátja, amelyik csupán saját alapjaiból vagy a hívek áldoztkészségéből tartja fönn magát. Bár soha se jutottunk volna az államsegéllyel járó bizonytalan és függő helyzetbe! De kénytelenek vagyunk a viszonosság nagy elve alapján állami támogatást igénybe venni akkor, amidőn a nemzet egyetemes erőiből egy felekezetnek olyan dúsan kijut. Mindaddig, míg az államegyház conceptioja a valóságban hallgatólagosan és untalan kísért, az 1848:XX. t.-c. alapvető rendelkezése egyházunk fundamentális igénye lesz. A vallástanítás ügyében bizonyos haladás tapasztalható. Különösen az államilag fizetett hitoktatói állások megszervezésével, amelynek létszámát a szanálási törvény, fájdalom, lezárta. Örömmel jelentem, hogy Budapestnek évtizedek óta húzódó val-