Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
26 s míg a megállapodásokat maga részéről hűségesen megtartja, annak a reményének ad kifejezést, hogy el fog jönni az a kor, amidőn az ország régi határainak visszanyerésével, régi, nagymultú jogakadémiáink, a sárospataki és a mármarosszigeti is új életre kelnek. Középiskoláink életében az elmúlt esztendő szintén gyökeres változásokat hozott, úgy anyagi, mint szellemi tekintetben. Anyagi tekintetben az államsegélyek redukciója jelentett súlyos megpróbáltatást, sőt két olyan intézetünkre, amelyet a közoktatásügyi tanács megszüntetendőnek javasolt, exiztenciális válságot is. Ez a két intézet a kunszentmiklósi fő- és a gyönki algimnázium volt. Megható volt látni, hogy a magyar református közvélemény mily élénken szállott síkra e két fényesmultú s önhibáján kívül súlyos anyagi helyzetbe került középiskolánk fennmaradása mellett. Továbbá, hogy az egyes iskolafenntartók mily készséggel mentek el teherbíró képességük határáig, mikor arról volt szó, hogy a terhek alatt roskadozó államháztartást a hozzájárulások csökkentésével megkönnyítse. De ugyanakkor nem mulasztottuk el hangsúlyozni, hogy a takarékosságnak legtékozlóbb formája az, amikor régi, bevált szép eredményeket fölmutató református iskolákat ítélünk halálra. Bármily nehéz is legyen az ország helyzete, nem vagyunk talán ott, hogy éppen református középiskolákon takarítsunk meg olyan pár milliót, amelynek tízszeresét, sőt százszorosát költi el az állam sokkal kevésbbé nélkülözhetetlen, sokkal kevésbbé kultúrális intézményekre. Most, amikor a szerzetesiskolák, amelyek államsegélyeiket gazdag fundatiokban és óriási földbirtokokban kapták meg, nemcsak hogy akadálytalanul fennállhatnak, de meglepő módon fejlődhetnek, fájó méltánytalanság, ha a református iskolák szűkes papírpénzben számított segélyezésére nincs anyagi erő. Ha az idősebb testvér földbirtokban kapta ki örökségét, nem lehet elvonni az ifjabbiktól és szegényebbiktől az úgyis csekély papíros járadékot. Bár a válság két fenyegetett intézetünk felől még nem mult el, csak elodázódott, legyen szabad azon reményemnek adnom kifejezést, hogy iskoláink nem fognak áldozatul esni. A második vitális intézkedés volt az új középiskolai tantervnek meghozatala. Fájdalom, iskoláinkban, mióta a labilis és csekély államsegélyt elfogadni kénytelenk vagyunk, ki vagyunk szolgáltatva tanügy terén a mindenkori és könnyen változó kormánypregrammoknak. Nem mindig jó az, ami új s a magyar kul-