Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

27 Az járt kétélű fegyverként a nép között, rontani, veszejteni, plántálni és építeni. Viszonyunk a katholikus egyházhoz. Nemcsak régi szokásnak hódolok, hanem egyenest köteles­séget teljesítek, amikor e helyen megemlékezem más egyházak­hoz való viszonyunkról. Ezek közül minket leginkább a katholi­cizmus magatartása érdekel. Sokszor kifejeztem azt, hogy én a katholicizmus vallásos értékét világosan látom és nagyra becsü­löm. Többször mondottam azt is, hogy Magyarországon az utóbbi századév alatt nemcsak a protestantizmus, hanem a katholiciz­mus belső ereje is szokatlanul elhanyatlott és e hatalmas egyház is olyanná vált, mint a Jairus leánya, nem halt meg ugyan, de mélyen, mélyen aludt. Körülbelül huszonöt esztendeje fokozatos erővel ébredez a katholikus öntudat és határozott, lendületes megújhodás elé megy. Azt is állíthatom, hogy a katholicizmus összes erejét még nem szedte össze és vette igénybe, annál is sokkal hatalmasabb, mint amilyennek ma látszik. Mindaz, ami ebből az ébredésből vallásos megújulás, ami több isteni elemen­tumct ötvöz bele ebbe a világba és a mi közös élő Urunknak, a Krisztusnak királyságát erősíti a szívekbe, reám és reánk nézve örvendetes és kívánatos munka. Magyarország elvész, ha nem lesz a Krisztus népe és én hálát adok istennek, ha a Krisztust győzni látom katholikus atyámfiai szívében is. De meg kell mon­danom, hogy ezt a célt nem szolgálják, sőt hátráltatják az olyan megnyilatkozások, aminők a legutóbb is elhangzottak. A Zebe­deus fiainak prepotens nagyravágyása jobban kísért, mint valaha. Lehetetlen ki nem érezni valami olyan tendenciát, ami a protestantizmustól a létjogosultságot kívánja elvitatni. Hangsú­lyozni azt, hogy Magyarország megmentése a katholikusoknak a feladata és első sorban katholikus kérdés, hangsúlyozni azt, hogy ezt az országot csak az mentheti meg, ha katholikussá lesz; belekiáltani ebbe a széttépett országba, hogy türelem, felebaráti szeretet mind nagyon szép dolog, de egyszerre elvész paran­csoló szüksége, mihelyt az fenyegeti a katholicizmust, hogy ahol a nemzet imádkozik, mellette még más ritus is megszólal Istené­hez, lehet katholikus, de már nem keresztyén szellem. Természe­tes, hogy a jelennek ilyen beállítása mellett a superior stabat lupus viszonylatában, rögtön ad hoc alakul a történelem is. Szá­zados tanúságokat, melyek ennek a nemzetnek nagy erkölcsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom