Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.
1922. október 21.
93 démia egyesítésének s az egyesített akadémiának bár kizárólag ref. forrásokból is mindenesetre fenntartásának eszméjét vetette föl. Kerületünk 1921 őszén tartott közgyűlése már foglalkozott is evvel a tárggyal s a konventhez mint a zsinat által az idevonatkozó teendőkkel megbízott tényezőhöz ily értelemben írt föl, hogy ezen egyesített ref. jogakadémia Kecskeméten állíttassák föl. A konvent az egyetemes tanügyi bizottság jelentése alapján, tárgyalván e kérdést, f. évi július 4—6. napjain tartott ülésében 51. jkvi pont alatt akként határozott, hogy felhívta a három jogakadémiának fenntartó testületeit, nyilatkozzanak, vájjon: a) az illető akadémiának az államsegély elvonása dacára is külön fennmaradása nem lehetséges-e? b) amennyiben pedig csak egy ref. jogakadémia látszanék fenntarthatónak, az illető akadémia e másik két jcgakadémiának hozzája csatolása esetén mily előnyöket tudna biztosítani s viszont, ha ő csatlakoznék át más akadémiához, tudományos eszközökben s anyagi erőben mit vihetne magával. Minthogy ezen konventi határozat a kecskeméti jogakadémia fenntartó testületeinek részletes számvetését teszi szükségessé, a jogakadémiai szakosztály azt javasolja, hogy a részletes munkálat bemutatására kecskeméti jogakadémia igazgatótanácsa hivassék föl s a vonatkozó tárgyalások során az egyházkerületnek mint társfenntartónak képviseletére a jogakadémiai igazgatótanácsban már helyetfoglaló Takács József lelkészi főjegyzőn s Győrffy Balázs tanácsbírón kívül Benedek Sándor világi főjegyző s Bilkei Pap István egyházkerületi pénztárnok küldessenek ki. A kerületi közgyűlés a jogakadémiai szakosztály jajavaslatát elfogadja, a munkálat kidolgozásával a jogakadémiai igazgatótanácsot megbízza s a vonatkozó tárgyalásokon az egyházkerület képviseletére az igazgatótanácsban már helyet foglaló Takács József lelkészi főjegyzőn s Győrffy Balázs tanácsbírói kívül Benedek Sándor világi főjegyzőt és Bilkei Pap István pénztárnokot küldi ki. 124. Olvastatott az egyetemes konvent f. évi július 4—6. napjain tartott ülésének 50. jkvi pont alatt hozott határozata a jogakadémia tavalyi (192C—921.) tanévről szóló jelentésének tudomásul vétele tárgyában. Tudomásul szolgál. 124 a. Olvastatott a jogakadémiai szakosztály jelentése a kecskeméti jogakadémia 1921—22. tanévéről. A tanév kiemelke-