Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.
1922. október 21.
94 dőbb eseményei lévén: 1. Dr. Marton Géza r. tanár debreczeni egyetemi tanárrá neveztetvén ki, ezáltal a jogakadémián immár a második tanszék ürült meg. Mivel oktatási szempontból a két üres tanszék közül legalább az egyiknek betöltése okvetlenül szükséges, az igazgatótanács a vonatkozó intézkedéseket megtette; a betöltés joga ez alkalommal Kecskemét város törvényhatóságát illeti. 2. Az 1922. 17. t.-c. 11. §-a a jogakadémiai tanárokat 20 évi tanári szolgálat után az V. fizetési osztályba lépteti elő, illetve fizetéskiegészítésüket ezen fizetési osztály mérvére emeli föl. 3. Az államszámviteltan előadásával dr. Pólya Antal m. kir. pénzügyi tanácsost bízta meg az igazgatótanács, mihez a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr hozzájárult. 4. A joghallgatók száma még a tavalyi tanévvel szemben is, amidőn pedig a jogakadémia már oly létszámot ért el, mint fennállása óta még 'soha, további gyarapodást mutat. Az I. félévben 313, a II. félévben 358 volt a létszám. A tanári kar s az igazgatótanács minden lehetőt megtesz a hallgatók előadáslátogatási szorgalmának előmozdítására s ily irányú rendszabály kibocsátása iránt ez évben is felterjesztéssel élt a minisztériumhoz. 5. A kormányzó úr f. évi június 28-án történt kecskeméti látogatása alkalmával az igazgatótól melegen érdeklődött a jogakadémia ügyei felől s a szállongó hírekkel kapcsolatosan megjegyezte, hogy Kecskeméten az ősi főiskolát megtartandónak véli. 6. A kar minden a jogi oktatásügyekkel kapcsolatos mozgalomban részt vett, egyes tanárok pedig a nyomdaárak roppantsága mellett is bocsátottak a könyvpiacra szakmunkákat, így dr. Kováts Andor és Dezső Gyula. (Bővebben mindezekről 1. a jogakadémia 1921—922. tanévi Évkönyvét.) A kerületi közgyűlés az évi jelentést tudomásul veszi. A hallgatók szaporodása, mint a jogakadémia életképességét bizonyító körülmény, megelégedésre szolgál. Különösen helyesli a kötelező előadáslátcgatási rendnek a vallás- és közoktatásügyi minisztérium általános, minden jogi főiskolára kterjedő ntézkedésének kikérésére vonatkozó akciót s annak folytatására az akadémiát most is felhívja. 125. A középiskolai szakosztály előadója előterjeszti egyházkerületünk 7 középiskolájának névszerint a budapesti, kecskeméti, kiskunhalasi, kunszéntmikLósi és nagykőrösi főgimnáziumoknak, a gyönki algimnáziumnak és a budapesti Baár-Madas leány-