Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

21 Dr. Baksaij Sándor dunamell. ref. püspök emlékezete. borul, láttasd meg üdvözült halottunkat a Krisztus megváltottainak fehér palástjában, az örök Isten zsámolyánál. Amen. Kis Ödön, püspöki titkár. Dr. Pruzsinszky Pál, theol. akad. i<jaz<jató beszéde. Leesett a mi fejünk koronája. Itt állunk a nyitott sir és e koporsó mellett mi is, a kerület theológiájának képviselői, hogy mi is elbúcsúzzunk. Nehéz szívvel mondunk búcsút! Abban, a kinek koporsója mellett állunk, sokat vesztett egyházunk, irodalmunk, sokat vesztett a magyar haza. de a mi veszteségünk sem kisebb: a theologiai ifjúság. a theologiai tanárkar benne megértő, jóságos atyját gyászolja. A szíveknek ára nem a befolyás, hírnév, hatalom, a szív a szíveknek ára és ki az közülünk, a ki szeretetének melegét nem érezte? Oltalmunk volt. erősségünk, útjainknak egyengetője. Bizalommal tekintettünk reá. Most eltávozik. A válás pillanataiban önkénytelenül megjelenik alakja az emlékezet előtt; sok ezer szem tekint feléje a távolból, sokan látják nyájas arczát a képzeletben. Tanítványok, kartársak, ismerősök és áldást kívánnak emlékére. Mi is áldást kívánunk Reád szeretve tisztelt Atyánk, Főpásztorunk! Itt töltött szép, áldásos életed példa gyanánt fog ragyogni előttünk mindaddig, míg majd egykor a koporsó telettünk is bezárul. Addig is Isten veled! Balla Árpád, solti esperes beszéde. Mindjárt leszáll az alkony, szomorú gyülekezet; elfáradt már talán az áhitatos figyelem is és lelketek, mint a fáradt madár, lankadó szárnyát összezárva, pihenni óhajt. Mégis kérve kérlek: egy-két pillanatig ne fáradjon el még béketúréstek; engedjetek néhány szót e sírnál, melybe Baksay Sándort mindjárt eltemetjük és... nem