Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
VII. Füqqelék. kerületi számvevő véleménye is mindig meghallgatandó és így a szükséghez képest az ülésekre a számvevő is berendelhető. II. Törvényczikk. Az egyházmegyék közül a solti egyházmegye a pályázatot eltörlendőnek és az egész választási törvényt ezen értelemben átalakítandónak javasolja. 4 egyházmegye (az alsóbaranya-bácsi, a kecskeméti, külsősomogyi és vértesaljai) a választó egyházközségben tartandó próbaszónoklattartás megengedését javasolja. Különben az egyes egyházmegyék az egyes §-okhoz a következő módosító javaslatokat nyújtják be. 1. §-ban a felsőbaranyai egyházmegye azt a módosítást kívánja, hogy ne csak a segéd-, helyettes- és vallástanító lelkészektől, de a lelkész jellegű tanároktól is megkívánandó a teljeskorúság. Továbbá a rendes lelkésszé választhatók között a lelkészi képesítéssel biró tanítóképezdei és középiskolai helyettes tanárok is felsoroltassanak. 4. §. a) pontját a felsőbaranyai egyházmegye így módosítja-: «más állásra való alkalmaztatás esetén az alkalmaztatás jogerőre jutásakor)), így lévén meg az összefüggés a 34. és 35. §§. 4. kikezdése közt. Pesti egyházmegye az utolsó bekezdés helyett javasolja: «Ez esetben az alább körvonalazandó választásnak van helye.» 7. §. A pesti egyházmegye a lelkész választást a presbyterium jogkörébe utalja. Következő módosítást ajánlja: «Választásra jogosultak a presbyteriumnak hivatalbeli és választott tagjai.» Az anyaegyházközség lelkész választásába a társ-, leány- és liókegyházközségek oly mértékben folynak be, mint eddig abba az egyházközségi adózók befolytak.» (Ez a viszony, ha