Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

VII. Függelék. 449 nincs szabályozva, 1 év alatt szabályozandó és egyház­hatóságilag jóváhagyandó). 9. §. A felsőbaranyai egyházmegye a meghívásra engedett időt 20 napban kívánja megállapítani. Pesti egyházmegye a §-ot a következőleg kívánja megállapítani: «Meghívás útján való lelkészválasztásnak akkor van helye, ha azt a presbyterium összes tagjai­nak kétharmad többsége kimondja. Ez esetben a 6. §-ban foglalt intézkedések megtörténte után a presby­terium legkésőbb 8 nap alatt beterjeszti jelentését az espereshez, annak megnevezésével, hogy kit óhajt meghívni. 10. f-t a felsőbaranyai egyházmegye így kívánja­módosítani: «Az esperes a jelentés beérkezése után a meghívandót nyilatkozattételre hívja fel a meghívás elfogadása iránt. Ha a meghívandó a meghívást elfo­gadja, úgy erre vonatkozó biztosító nvilatkozatát ok­mányaival együtt köteles az illetékes espereshez 8 nap alatt beterjeszteni. Ezek beérkeztétől számított 8 nap alatt» stb. (A i végéről kimarad az I. t.-cz. 18—21. §-okra hivatkozás, valamint a 11. |-ból a nyilatkozat­kívánásra vonatkozó rész). Kecskeméti egyházmegye ugyanezt kívánja. Pesti egyházmegye szintén. 11. f. A pesti egyházmegye így módosítja:. . .«kül­döttséget küld ki az esperes által már 8 nappal előbb a hely és idő pontos megjelölésével kitűzött presbyteri gyűlésbe. Ezen gyűlésre a presbyterium tagjai külön­külön. postai úton, vétív, illetve tértivevény mellett hívandók meg». 12. §. A külsősomogyi egyházmegye szerint ezen §-ban a 10. és 11. §-ok helyett a 9-ik §. teendő. A §. végére: «a mennyiben a megjelent szavazók többsége igennel szavazott" stb. teendő. .4 pesti egyházmegye módosítása: «A küldöttség a kitűzött helyen és időben pontosan megjelenvén a meg­hívást eszközlő presbyteri gyűlést megnyitja s felkéri A Dunamell. ref. e. ker. jegyzőkönyv.. Qf)

Next

/
Oldalképek
Tartalom