Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
1913 október 21-én. — 239. 240. 281 h) Kimondja a közgyűlés, hogy tekintettel az állam felügyeleti jogára, jegyzőkönyvünk e pontja felterjesztendő a YKO. ügyi miniszterhez, kérvén a nméltóságú miniszter urat. hogy határozatainkat az állami fizetéskiegészítésben részesülő tanítókra nézve tudomásul venni méltóztassék, . . . továbbá kérvén a nm. miniszter urat, hogy azon esetben, ha az egyéves önkéntesi szolgálaton levő tanító helyetteséül okleveles tanítót nem kapunk, -— miután királyi szentesítéssel ellátott egyházi törvényünk ezt megengedi, ha a megbízást a lelkész elvállalja, ne emeljen kifogást e szükség által parancsolt helyettesítés ellen s közegeit ilyen értelemben utasítani méltóztassék. 239. Az 1913. tavaszi közgyűlés által 108. sz. a. véleményezés czéljából leküldött 26,303/1912. sz. YKO. ügyi leirat tárgyában a beérkezett 5 e. megyei véleményezés alapján a közgyűlés a következőképen határoz: Az iskolába járó tanulóknak temetésre való járása úgy pedagógiai, mint egészségi szempontból káros s mint ilyen lassankint kiküszöbölendő, de a hol ez békés úton keresztül nem vihető, ott csak a megfelelő ruházattal bíró és erősebb szervezetű gyermekek bocsátandók temetésre, de zord időben, járvány esetén, ragályos betegségben elhalt egyén temetésére az iskolás gyermekek kibocsátása, vagy olyan tanulók kirendelése, kiknek szülői az ellen óvással éltek, semmiféle időszakban és semmiféle szín alatt sem engedélyezhető. 240. Tavaszi közgyűlésünk 117 sz. a. meghagyta az espereseknek, hogy a népiskolai ifjúsági könyvtár megfelelő typusainak megrendeléséről augusztus 30dikáig püspök úrhoz jelentést küldjenek.