Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

2 282 1913 október 21-én. — 236. E határozatnak megfelelőleg egyedül a pesti espe­res tett jelentést, tudtul adván, hogy a megfelelő typust a megye minden egyháza megrendelte. Hat esperes semminemű jelentést sem küldött. Az alsóbács-szlavóniai e. megye jegyzőkönyve e tárgyban a következőképen szól: «24. Olvastatott a népiskolai ifjúsági könyvtárakról szóló jelentés, mely szerint a népiskolai ifjúsági könyv­tári typusok beszerzésére vonatkozó egyházkerületi ren­deletnek teljesen csak 7 egyház felelt meg, nevezetesen : Babarcz, Bácsfeketehegv, Bellye, Karancs, Kő ésKopács; csak részben felelt meg: Cservenka, Herczegszőllős, Kölked, Laskó, Maradék, Mohács, Ószivácz, Zombor, Sepse, Torzsa, Ujsóvé. Urszentiván, Ujszivácz, Újvi­dék, Ujverbász, Várdarócz, Vörösmart és Vukovár, tehát 18 egyház; éppen nem felelt meg: Haraszti, Kórógy, Nikince, Kossuthfalva, M. Rétfalu, Szt.-László, Tiszakálmánfalva, Tordince és Ujbanovce, összesen 9 egyház. Piros az állami typusokat rendelvén meg, az egyházkerület által elfogadottat szeptemberben fogja megrendelni. Ujsóvé és Urszentiván presbyteriuma kimondotta, hogy az 50 filléres beirási díjat nem szedi a tanulóktól. Tiszakálmánfalván pedig a szülök tagad­ták meg a beirási díj fizetését. Vannak egyházak, melyek beszedték ugyan a be­irási díjat, azonban nem az iskolai könyvtár beszerzé­sére fordították. E jelentés folytán egyházmegyénk a következőket rendeli el: 1. Minden iskola-fenntartó egyház felelősség terhe mellett utasíttatik, miszerint a «Népiskolai ifjúsági könyv­tár*) megfelelő typusait a tanulók létszámának megfe­lelő összegben még szeptember havában megrendelje. 2. A beiratási díjat minden iskolafenntartó egyház csakis az iskolai ifjúsági könyvtár beszerzésére for­díthatja. 3. Miután pedig a horvát-szlavon törvények min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom