Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
26 191 2 november 2-án. — 1. vizsgáztató professzorokul Török Pál, Székács % József T Ballagi Mór. Tatay András, Bauhofer István, Gyuíay Pál, Pólya József, Gönczy Pál stb. szerepeltek, kik közül alig néhány a rendes tanár, a többit az érdeklődés és lelkesedés hozta ide. Intézetünk anyagi alapjait is ekkor hordták össze nagyobb részben s a Ráday-könyvtárt is ekkor szerezték meg. Önálló épületet szerezni azonban elmulasztottak, talán azért, mert Török Pál, kinek szivéhez oly közel állt ez intézet, jobb szerette, ha térben is közel marad hozzá. A mint azonban a politikai nyomás megszűnt, az összetartás is megszűnt s a lelkesedés megcsappant. Az ág. hitv. evangélikusok kiváltak, az érdeklődés más irányba terelődött s az érvényesülés útjainak megnyilása elvonta intézetünktől az olcsó munkaerőt és saját erejére utalta. Ekkor tűnt ki ennek gyengesége, az egyházkerület erkölcsi és anyagi támogatása mellett is, mely egyenesen nyomasztóvá vált az utóbbi évtizedekben, mikor a hazai kultura fellendülésével országszerte megujultak az iskolák külsőleg és belsőleg és mikor a világi pályák erős emelkedése elnéptelenítette theologiai akadémiáinkat, mely csapásból ujabb csapásként zudult rájuk a tanulmányi rendet és előmenetelt megrontó exmisszió. Ebben a szomorú állapotban érte meg akadémiánk 1905-ben jubileumi évét, mely végre ráirányította bajaira a Főtiszteletű' Egyházkerület figyelmét. Több üdvös intézkedés történt azóta, most pedig, a mi mar legsürgősebb volt, megfelelő helyiséget szerzett a Főtiszteletű Egyházkerület az akadémiának is, Ráday-könyvtárának is, internátusának is, melyet más főiskolai ifjak számára is megnyitott. Az intézet tehát külsőleg megújhodott és a fejlődés feltételeinek birtokába jutott. Köszönetet mondok ezért akadémiánk tanári karának és ifjúságának nevében a Főtiszteletű Egyházkerületnek. Köszönetet mondok az egyházkerület főtiszteletű és nagyméltóságú elnökségének. Főtiszteletű Püspök Úr! Méltóságodnak jutott az a féladat, hogy Török Pál művét kiegészítse. Püspökségének első aktusa is intézeti helyiségeink bővítése volt. Azóta is szerető gondoskodással, szellemi és anyagi áldozattal munkálta akadémiánk javát, külső és belső előmenetelét. Hálás