Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. november 2.

1912 november 2-án. — 1. 13 Nagy tér volna itt a belső munkára, megnyerni in merítő azokat, a kik formailag tartoznak csak hozzánk. A Kálvin-szövetség, úgy látom, az általam jelzett irányban óhajt működni és ezért törekvéseit istápolandóknak tartom. Bár volna hangom százszor erősebb, hogy meghallanák azt az egész vonalon mindazok a tényezők, a kik segíthetnek és akkor nem félnék, hogy abból a harczból, melyet minden egyháznak meg fog kelleni vívnia, a vallásosság eszméje diadalmasan nem fog kikerülni. Iíjainktól és azok lelkes vezetőitől, a tanár uraktól azt remélem és azt várom, hogy ebben a szellemben fognak működni, hogy egyházunk minden idők közt megállhasson és fennmaradhasson. Azt várom iíjainktól, hogy át legyenek hatva jövendő hivatásuk érzetétől, mert a nélkül az élet nem több, mint «fajulva tengés, olcsó időnek hasztalan soka». Azt várom, hogy áthassa őket egy erős, protestáns önérzet minden agresszivitás nélkül. «Honeste vivere, neminem laedere, snum cuique tribuere!» A ki hitét kevésbe veszi vagy pláne megtagadja, az olyan számba megy, mintha édes szüleit tagadná meg. Nekünk protestánsoknak semmi okunk sincs arra, hogy emelt fővel ne járjunk. A protestantizmus világtörténeti hivatást teljesített és ezen hivatását még ma sem fejezte be. A protestáns egyház azon nemzetekre, melyek többsége e hitet követi, átalakító befolyással volt. A protestáns jellegű nemzetek nagy és hatalmas tényezőit képezik a népek családjának a íölcl egész kerekségén és e mellett türelemről és felvilágosodásról is tesznek bizonyságot. A legilletékesebb helyről hallottuk, hogy nem egy protestáns nemzet körében a katholikus egyház helyzete sokkal kedvezőbb, mint némely tiszta katholikus államban. De még a hol kisebbségben vagyunk, ott is egyházunk fejlődése a nemzeti fejlődésben erős nyomokat hagyott. A mi különösen bennünket, magyarokat illet, a magyar történet sokszor szomorú, de legdicsőségesebb lapjait kellene kiszakítani, ha egyházunk szerepét e történetben megtagadni akarnók. Mi büszkén tekinthetünk vissza elődeinkre, kik, mikor választaniok kellett, a szegénységet és a szenvedést választották, csakhogy a poli-