Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

109. október 16.

1909 október 19-én. — 142. 151 az lehet, hogy az ezen osztályban használt tankönyv sem alkalmazkodik a konventi tantervhez. Tankönyvül minde­nütt az egyházkerület által kiadott kézikönyvek használtat­tak. Egyházi énekeink szövegének és dallamának tanítására nagy gond fordíttatott. A konfirmáczióra való előkészítést a tanterv a IV. osztály feladatául írja elő, de hogy ez megtörtént, csak Gyönk és Kecskemét számol be vele, míg Kunszentmiklóson a konventi tantervnél régibb gyakorlat szerint a III. osztályban történt a konfirmáczióra előkészí­tés. A bibliai és egyéb olvasmányok tekintetében mintha némi ingadozások mutatkoznának. így pl. a tanterv meg­kívánja már az I. osztályban egyes bibliai részek könyv­nélküli tanítását is, de ez az értesítők szerint csak Hala­son történt meg. Mivel pedig a felsőbb osztályokban a többi értesítők is beszámolnak a könyvnélkül tanultakról, ebből az következtethető, hogy a legtöbb vallástanár ezen a fokon még nehézséget lát a bibliai részek memorizáltatásában. Feltűnik továbbá, hogy Budapesten a II. osztályban ó-tes­tamentomi részek magyaráztattak, holott itt olvasmányul az evangéliumok szolgálnak. Kecskeméten a III. oszt.-ban nem a konventi tanterv által kijelölt részek olvastattak a bibliából. Az V. osztályban a reformáczió előtti egyháztörté­neti alakokról nem olvastak Budapesten és Nagykőrösön. A VII. és VIII. osztályban az olvasmányok nincsenek ki­mutatva Budapesten, a VlII.-ban Halason. Hogy pedig a VIII. osztályban a vitairodalomból részletek olvastattak volna, egyik gimnázium értesítőjében sincs említve. Köve­tendő példa gyanánt megemlítésre méltónak találjuk, hogy Budapesten vasárnaponként biblia-magyarázatok tartattak. A mi tanítószemélyzetet illeti, a négy főgimnáziumban ren­des vallástanárok működtek, Kunszentmiklóson lelkészi oklevéllel biró rendes tanár tanított, míg Gyönkön most is fennállott a mult évben is kifogásolt azon eset, hogy az I. és II. osztályban nem lelkész-jellegű tanár tanította a vallástant, A többi tantárgy tanításánál a miniszteri, illetőleg konventi tanterv követelményei legnagyobbrészt mindenütt figyelembe vétettek. így a magyar nyelv tanításánál is. Az olvasmányokról azonban most sincs részletes elszámolás Budapesten (a VI. osztály kivételével), Halason az I—II.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom