Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
192 190.S október -26-án. — 65. tember 29-én, 1903 április 9 én és junius 19-én, a mely ülésekben a következő fontosabb ügyek intéztettek el: A szeptember 29-iki ülésben a megüresedett közjogpolitikai tanszékre meghirdetett pályázat eredményét birálta el az igazgató-tanács akként, hogy 12 pályázó közül első helyen dr. Joó Gyulát, második helyen dr. Jászi Oszkárt, harmadik helyen dr. Forgon Lajost kandidálta, a mely kijelölés alapján a dunamelléki ref. egyházkerület, mint fentartó testület, 1902 október 21-én tartott ülésében 43 szavazattal dr. Joó Gyulát választotta meg a közjog-politikai tanszék nyilv. rendkívüli tanárául, dr. Jászi Oszkár 7 és dr. Forgon Lajos 1 szavazata ellenében. Az április 9-iki ülésből felterjesztést intézett a tanács az egyházkerülethez, dr. Kiss Albert rendes tanári minőségben leendő véglegesítése iránt, miután nevezett tanár a magyar magánjogból a kolozsvári m. kir. tud. egyetem 1902 deczember havában egyetemi magántanárrá habilitáltatott. Ezen fölterjesztés alapján az egyházkerület dr. Kiss Albertet 1903 május 7-én 31. jkvi sz. a. hozott határozatával mint rendes tanárt véglegesítette. U. e. üléséből a vall. és közokt. miniszter úrnak a jogakadémiai tanfélévek új beosztása tárgyában kibocsátott rendelete alapján a tanári kar javaslata elfogadásával szintén felterjesztést intézett az egyházkerülethez, a jogakadémiai szabályzat vonatkozó szakaszainak módosítása iránt. Az egyházkerület 1903 május 7-én 30. jkvi sz. a. hozott határozatával a javaslatba hozott módosításokat elfogadta, azokat a convent is megerősítette s a vall. és közokt. miniszter úr is jóváhagyta. Ennek alapján jogakadémiánk a jövő tanévben már az új tanfélév beosztás szerint fog berendezkedni. A junius 19-iki ülésben dr. Réthey Ferencz jog- és államtudort az államszámviteltan magántanárává választotta meg az igazgató-tanács. A vizsgáló bizottságok elnökeiül pedig a jövő tanévre az I. alapvizsga bizottságba dr. Móricz Károlyt, a II. alapvizsga bizottságba dr. Kiss Albertet, a jogt. államvizsga bizottságba dr. Bagi Bélát, az államtud. államvizsga bizottságba dr. Szigethy Lehelt terjesztette fel megerősítés végett a vall. és közokt. miniszter-