Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.
1903. október 24.
-1903 október 26-án. — 68. 193 hez. Ezen választások a vall. és közokt. miniszter által meg is erősíttettek. D) Miniszteri intézvények. A tanév folyamán a következő elvi jelentőségű miniszteri intézvények érkeztek jogakadémiánkhoz: 1. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1902 deczember 22-én 84962. sz. a. kibocsátott rendeletével az iránt hívta fel az illetékes felsőbb hatóság útján jogakadémiánkat, hogy az 1903/4. tanévtől kezdve az egyetemeken és kir. jogakadémiákon már érvényben lévő, de a többi felekezeti jogakadémiák által is elfogadott tanfélév-beosztás szerint rendezkedjék be. Ezen felhívásnak jogakadémiánk eleget is tett, a jogakadémiai szabályzatot ez irányban módosította s a jövő tanévtől kezdve életbe is fogja léptetni. 2. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1902 deczember 23-án 60,822. sz. a. körrendeletet bocsátott ki, a mely szerint a reáliskolai érettségi bizonyítvány alapján beiratkozott rendkívüli joghallgatók, ha a latin kiegészítő érettségi bizonyítványt a félév folyamán megszerzik, a második félév végén minden akakály nélkül első alapvizsgára bocsáthatók. 8. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1903 január 13 án 92,019/92. sz. a. kiadott rendeletével kijelentette, hogy a reáliskolai érettségi bizonyítvány alapján beiratkozó joghallgatók részére megállapított kedvezmény nem terjeszthető ki azokra, a kik azért töltöttek egy félévet rendkívüli hallgatói minőségben, mert a gymnasiumi érettségi vizsgálaton javítóvizsgára utasíttatak. Ily egyének alapvizsgálatra bocsátása tehát csak külön miniszteri engedély alapján történhetik. 4. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1903 április 25-én 19,345. sz. a. kiadott rendelete értelmében azok a magyarországi honosságú és illetőségű joghallgatók, a kik tanpályájuk kezdetén valamely osztrák jogi főiskola hallgatói voltak és ott a magyar I. alapvizsgálat helyett az osztrák jogtörténeti államvizsgát tették le, ha jogi tanulmányaikat utólag valamely magyarországi egyetemen vagy jogakadémián folytatják, csak az esetben bocsáthatók II. •A Dunamell• ev. ref. e. ker. jegyzökönyve. 13