Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

7 1897 október 33-án. — 13 . kező — a közgyűlés által is állva hallgatott — indítványt teszi: «Imént elhangzott megnyitó imádságomnak egy accordja még egyre rezg szivemben, nem tudom elfojtani, hogy még egyszer meg ne zendüljön. Az a hang, mely áldást kért Urunk királyunk felkent, koronás fejére, népei javáért égő nagy lelkére; az a hang, mely Isten trónja előtt rebegett hálát Felséges Uralkodónk magyar nemzetével annyiszor, de mindenek felett most legközelebbről éreztetett kegyelmes jó indulatáért, melylyel magát hű népével azonosítva, vele együtt érezve, ezredéves nagy múltunk nem egyszer szomorú és gyászos, de dicső emlékeit a multakon borongó jelennek s az új ezredév küszöbén megnyíló jövendőnek, vigaszul is, tanulságul is, maga a király hívja föl s állítja hű nemzete elé! És midőn az egész nemzet s annak minden rendei hálától eltelve, öröm-újongásba törnek ki s hódolatuk nyilvánításával sietnek a trón zsámolya elé járulni, késhetnénk-e. hallgathatnánk-e. magyar reformátusok, kik az elmúlt ezer év nagyjai közül a király által kiválasztott tíz nagy alak között a vallás-szabadság bajnokai közül hitünk két nagy hősét. Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmeket is az örök emlékezetnek külső alakban is átadva s megdicsőítve látjuk! midőn az a remény ébred bennünk s mint egy szép álom lebeg lelki szemeink előtt, hogy talán épen kálvintéri reformált templomunk előtt fog e két nagy fejedelem egyike, a nemzeti és vallásszabadság jelképeül s őréül állani a jövendő századok s ezredévek végéig! Nem. nem késhetünk, nem hallgathatunk! S azéi't indítványozom s kérem a főtisztelendő