Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

1892 október l én. — 8. 39 vasztva-e, nem tudom. Sajnos, hogy ennek terjedése ellen sem találunk kellő támogatást az államnál és a hatóságoknál; sőt a baptisták még a nyilt és tényleges vallásháborítás eseteiben is védelmet találnak a mi törvényesen bevettnek nevezett egyházunk ellenében. Egy esetben, Tasson, egy baptista congregatióba be sem lépett nőt, baptista rokonai, megyei karhatalom védelme alatt, erőszakosan temettek el saját rítusuk szerint, az illetékes ref. lelkész és énekvezér félretolásával. S panaszommal a vármegyétől elutasíttatván, a vallás- és közoktatásügyi ministerhez felebbezésem, még eddig — több mint három hónap alatt — nem nyert elintézést. Altalános országos sérelmünk pedig az, hogy míg a törvényesen bevett felekezetek ellen a hasonlók védve vannak az áttéréseket szabályozó 1868. LIII. t.-cz. által, ez a be sem vett vallás, minden forma nélkül, szabadon és megtorlatlanúl ragadozza el híveinket. Befészkeli magát nagy és kicsi gyülekezeteinkbe. Halasra csak úgy mint Dabra, szemforgató álszenteskedésével csábítja a rajongásra hajlandó, magokat bűnbánóknak s megigazulást keresőknek nevező legselejtesebb]eit gyülekezeteink műveletlen elemeinek s terjed, a nélkül hogy valaki gátat vetne neki. Részemről csak igen kevés helyen becsültem meg őket azzal, hogy észrevegyem s említsem őket; mert hozzájok (mivel kerültek s félrehúzódtak előlem) úgy sem szólhattam. Jelen nem levőkkel szóba állani pedig nem érdemes; mint üres templomban a templomkerülők ellen mennydörögni r a kikre tartozik, azok nem hallják és nem épülnek általa; a kik hallják, azokat nem illeti a dorgálás. -E két szomorú jelenségen kívül, elmondhatom, hogy az eddig általam végig látogatott hét egyházmegye közül egyikben sem időztem több és nagyobb lelki örömmel, mint épen Soltban. Nagy részök volt e lelki örömben bizonyára, az ezen egyházmegyében régebb töltött tíz évi (1857—1867) szolgálatomra való visszaemlékezéseknek is, úgy a magam részéről, kinek azok az évek férfikorom, munkaerőm s munkakedvem legboldogabb évei valának, valamint az egyházmegye és annak lelkipásztorai s gyülekezetei részéről, nem csak abban a két népes egyházban, melyek közvetlenül éltek szolgálatommal s