Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

Alapige: 1 Kor. XV. 10. „Többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan." Egy ledőlt hatalmas oszlop, melynek ledőltével megdobban a föld, s még sokáig rezeg utána s helyén, a hol állott vala, csak egy sötét üresség meredez utána az égnek — ez volt Török Pál és az ő eleste. Több egy évnél telt el azóta, hogy Török Pál fölött e helyen megzendültek az utolsó gyász-énekek, elhangzott a magasságos eget kereső buzgó gyász-ima és sirjánál a búcsúszó. Porai fölött ott áll már a gránitoszlop, melyen neve betűi aranynyal ragyognak, az őt mélyen gyászoló egyházának kegyeletétől emelve ; de helye üres még — bár kétszeresen is betöltve — egyházunkban s e szószékben; üres még egyházkerületünk kormányzó székén; üres — sziveinkben. Vagy oh, nagyon is tele, az ő emlékezetével s hiánya érzetével ! Egy év rendesen elég, — oly gyönge az emberi sziv, s a kegyelmes gondviselés által oly fogékonynyá van alkotva mindig uj meg uj benyomások elfogadására — egy év rendesen elég szokott lenni arra, hogy az elhunytaknak, ha nevöket el nem felejtjük is, képök elhalványuljon emlékünkben s az értök sajgott metsző bánatra csöndes enykiilet boruljon. A ti emlékezetetek hasonlatos lesz a hamuhoz! (Jób XIII. 12.) kiált fel Jób, s Nincsen felöled emlékezet a halálban, (Zsolt. VI. 6.) sóhajt a zsoltár irója. A halottak emlékezete elfelejtetett, mondja a mindent setéten látó Prédikátor (Pred. IX. 7.). Mi mindnyájan tapasztaltuk magunkon, Atyámfiai, s nem egyszer tettünk miatta szemrehányást magunknak, hogy egy-egy kedvesünk, vagy ba-