Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

24 nyomást gyakorolhatnak. Ezt tapasztaljuk egyházunk kebelében is. A magyar állam törvénybe iktatta a vallások egyenlőségét; a törvényhozás, élén a legalkotmányosabb magyar emberrel, a királylyal, valamint a parlamenti kormány ez elvet minden alkalommal a gyakorlatban is alkalmazza; és ime még mindig idegenkedünk. Hát elsánczolnók mi magunkat akkor is, midőn már nem ellenség, de jó barát közeledik felénk? Hogy ez részben még ma is így van, mint fönnebb kifejtettem, érthető, de tovább fönn nem tartható, — ha elmaradni nem akarunk. Éppen nekünk, kik az által, hogy itt a központban a közélet különböző nyilvánulásaival folyton érintkezünk, és így az általános helyzet és irányzat iránt alaposabban tájékozhatjuk magunkat, feladatunk, hogy a közügyektől távolabb álló liitsorsosainkat felvilágosítsuk. Majdnem éppen a legutóbbi időkig, izolált helyzetünkben, minden törekvésünk daczára alig haladhattunk kellőleg, elég volt, hogy helyt állottunk; csak Isten különös kegyelmének és felekezetünk szívósságának köszönhetjük, hogy ama mostoha viszonyok közt meg bírtunk volt állani és el nem sodortattunk; ma, midőn többé az a veszély nem fenyeget, minden erőnket arra kell összpontosítani, hogy gyorsított lépésben haladjunk. A vallásos buzgóságot, melyet, eddig az önfentartásért való küzdés, a nyomásnak való ellentállás vett igénybe, más irányba kell terelni, gyümölcsöztetni kell az egyház fejlesztése, a korszerű művelődés ápolása és terjesztése érdekében, hogy mások által túl ne szárnyaltassunk. Mint kifejtéin: a nyomás megszűnt, de ennek ne az legyen az eredménye, hogy az alatta egygyé tömörült elemek széthulljanak, vagy éppen egymás ellen forduljanak, avagy, hogy a vallásos buzgóságot most már a közöny váltsa fel, — nekünk meg kell mutatni, hogy mi nem csak az ellentállásra ott, a hol és a mikor szükség volt rá, — de az alkotásra is képesek vagyunk.