Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 3. szám
NEVELŐ ÉS NEVELETLEN A nevelés intézményeinek látványai maguk is szükségképpen nevelőek. Nevelnek azzal is, ha jók, azzal is, ha rosszak. Amikor hajdan a földes, folyóvíz és villanyáram nélküli házakból a civilizáció és kultúra egyes jegyeivel ékeskedő iskolákba mentek a gyerekek, pusztán a látványok vonzása is elindíthatta őket a társadalmi emelkedés valamely pályája felé. Ma is kiválthatja ezt a hatást, ha mint mondani szokták, a "jövő század világát idéző" környezettel szembesülünk. Oktatási intézményeinkre néhány reprezentatív mintaiskolától eltekintve, korántsem ez a jellemző. Ebből következik, hogy egy intézmény kibocsájtotta vizuális hatásokat csak viszonyítva lehet értelmezni: viszonyítva az otthonokhoz, az utcaképhez, a televízió, a mozi képi információ-özönéhez, s persze a többi oktatási intézményhez is. Ha egy településen például több iskola van, jól meghatározhatók azok a képi jegyek is, amelyek a település elitiskoláját megkülönböztetik a többitől. Viszonyítás keletkezik magától értetődően azok között az intézmények között is, amelyekkel egymás után kerül kapcsolatba az egyes ember, így az óvoda és az iskola között. A különbségeket észlelhetjük esztétikai különbségként: melyik szebb, ízlésesebb; a látványok sugallta világkép, értékrend, ideológia különbségeiként: a presztízs, a hierarchiában elfoglalt hely, a "fent” és "lent" különbségeként; a funkcionalitás, a használhatóság különbségeként, vagy más szempontból. Hogy melyik intézménynek milyen az esztétikuma, ennek megítélése ugyancsak relatív (az esetek nagy részében a szociológiai megközelítés legfeljebb azt vizsgálhatná, hogy a különböző társadalmi csoportok mit és milyen alapon tekintenek szebbnek vagy rútabbnak). Az intézményekben megjelenő világkép, értékrend, ideológia vizsgálata izgalmas kérdés, de az óvoda és iskola között az általunk vizsgált időszakban (1980-85) e tekintetben nem volt számottevő különbség, azóta viszont igen nagy változások történtek. Tehát elsősorban a funkcionalitás és a presztízs szempontjából teszünk összehasonlítást az óvodák és iskolák látványai között. E szempontból az eltelt évtizedben jelentős változás nem ment végbe. Ha összehasonlítjuk a vizsgált időszakban tipikusnak mondható óvodákat és iskolákat, az nyomban szembetűnik, hogy az óvodák sokkal inkább hasonlítanak a korszak tipikus lakásaihoz. Hasonlít bútorzatuk, méreteik, belső tereik átrendezhetősége, életszerűsége. Ez önmagában nem billentené az óvoda felé a mérleget, hiszen megeshetnék, hogy az iskola, mint a hajdani népiskola a földes vályogházak között, úgy különbözik az átlagos lakásoktól, hogy követendő mintát ad. Erről azonban, legalábbis a látványok tekintetében többnyire Iskolai fog mosóhely szó sincs. Az iskolák nagyrésze ridegebb és elhanyagoltad) a lakásokátlagánál. Bár nem ritkák a panaszok az óvodák állapotára sem, ha végigtekintünk az óvodák és iskolák külső-belső látványain, mégis azt láthatjuk, hogy az óvodák sokkal inkább megfelelnek Magyarország közepesen fejlett civilizációs szintjének. Több ízben tehetjük úgy egymás mellé egyazon település óvodájának és iskolájának képeit, hogy az óvodában egész sor WC látható, míg az iskolában udvari árnyékszék; az óvodában több mosdókagyló, az iskolában egy mosdó a folyosón. Az óvodák és iskolák civilizációs különbsége mutatkozik meg abban is, hogy előbbiekben jóval határozottabb az individualizáltság is: a külön, személyre szóló óvodai fésűk, fogmosópoharak láttán például lehet ugyan azt mondani, hogy az óvoda feladatai közé tartozik megtanítani ezek használatát, ezért helyük az óvodában természetes; ebből azonban korántsem következik, hogy az iskolában viszont le kell szokni minderről. Az óvodában az egyes gyerek jóval nagyobb figyelmet kap, mint amennyi a túlduz- zasztott méretű iskolai osztályokban a legjobb tanári munka mellett is juthat rá. Az óvoda sokkal inkább hozzáengedi a tárgyi környezethez a gyerekeket. A játékok szabadon vannak, általában levehetők, sőt, a jobb óvónők praktikus módon a hétköznapi élet különféle tárgyait is játékokká, azaz a gyerekek valóságos használati tárgyaivá lényegítik át. Az iskolákban gyakran lelakatolt szekrények állják körül a gyerekeket, más tárgyakat a szekrények elérhetetlen tetejére menekítettek előlük. A családból az óvodán át az iskoláig vezető folyamat így egy olyan szocializációs modellt közvetít, amely az egyén jelentőségének, szuverén aktivitásra való jogának az egyén érésével, önálló cselekvőképessége növekedésével párhuzamosan végbemenő fokozatos csökkenését, leértékelését sugallta, úton az engedelmes és arctalan állampolgár felé. Néhány tárgy elhelyezéséből persze erős túlzás ilyen következtetésekre jutni, ám jól tudjuk, hogy ez csak egy a jelzések közül. Az olyan iskola, ahová a gyerekek nagy része nem szeret járni, amelynek elsősorban kényszereit érzi, amelyről nem érzi igazán, hogy őérte van, nem nevezhető funkcionális iskolának. Ha kilépünk az intézmények udvarára, az óvoda előnyei tovább fokozódnak. Az óvodáknak füves udvaruk van, többnyire homokozóval, közvetlen kapcsolatuk van a természettel, szerves folytonossággal engedik be azt kerítósfalaikon, míg az iskolaudvarok gyakran a környezettől dróthálóval elzárt ketrecek. Pedig ha a gyerekeket nem csupán fegyelmezendő tömegnek vagy kis idomítandó állatkáknak tekintjük, akkor ők maguk is környezetük építőivé tehetők, s abszurd dolog azt feltételezni, hogy e lehetőség életkoruk növekedésével egyre kisebb volna. Az óvodát és az iskolát elsősorban az otthonokhoz viszonyítva vizsgálva megállapítható, hogy az iskola inkább hiányaival, hátrányaival jellemezhető. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a gyerekeket körülvevő általános látványkörnyezethez (a tévé, az utca, stb. képi világához) viszonyítunk. A kor uralkodó látványelemei behatolnak az óvodába is, az iskolába is. Ez értékmentés megjegyzés: lehet szörnyülködni a vizuális kultúra általánosan alacsony szintjén, eklektikáján, a vizuális agresszión, de dicsérni is lehet az intézményeket, hogy alkalmazkodnak a kor képi világához. A probléma nem ebben van, hanem az a kérdés, hogy a nevelés intézményei mennyire aktívak vagy passzívak a vizuális káosszal szemben. Az óvodáknak többnyire van saját képi világuk, amely egy jól körülírható gyermekmitoló38
